Putyin: Moszkva nem telepít betiltott rakétákat
ĀGyártani azért fognak az elsőként az INF-szerződésben tiltott eszközökből
ĀGyártani azért fognak az elsőként az INF-szerződésben tiltott eszközökből
ĀA teszt során szerzett adatok megadják a szükséges információkat a védelmi minisztérium számára új, közepes hatótávolságú fegyverek kifejlesztéséhez
ĀDonald Trump felvetéséről már egyezetett a két érintett ország, azaz Oroszország és Kína vezetőivel
Ā„Oroszország okozta az INF-szerződés összeomlását azzal, hogy titokban a megállapodást sértő rakétarendszert fejlesztett és telepített, amely képes az európai országok fővárosait elérni”
Ā„A szerződés felfüggesztésének minden következménye miatt a felelősség Oroszországot terheli”
ĀA NATO ismételten arra szólítja fel Moszkvát, hogy térjen vissza a megállapodásban foglaltak betartásához
ĀVlagyimir Putyin aláírta a döntésről szóló törvényt
ĀAz egyezmény - amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában - megtiltotta az 500-5500 kilométeres hatótávolságú szárazföldi rakéták gyártását
ĀEgyes diplomáciai források szerint ezen intézkedések keretében több, atomfegyver hordozására képes amerikai harci repülőgépet, valamint hadihajót vezényelhetnek a kontinensre