UNICEF: Háromszáz gyermek vesztette életét idén a földközi-tengeri átkelés közben
ĀEz kétszerese a tavalyi év első hat hónapjában regisztráltnak
ĀEz kétszerese a tavalyi év első hat hónapjában regisztráltnak
ĀA sziget túlzsúfolt menekülttáborában már több mint kétezren lehetnek
ĀA hatóságok elutasították a Camps Bay FC csonka családban élő tinijátékosainak vízumkérelmét, mert csak az anyjuk írta alá a papírokat
ĀA segélyszervezet kapcsolatban van az utasok hozzátartozóival, akik egyelőre nem kaptak hírt rokonaiktól
ĀA koalícióban áthidalhatatlanak bizonyultak a nézeteltérések migrációs ügyben, és a négy párt közösen arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetséges a megállapodás
ĀA tárgyalásokat követően úgy nyilatkozott, hogy ha a migránsok már Európában vannak, szerinte az unió soha nem lesz képes „valódi megoldást találni” a helyzetre
ĀAz országba illegálisan belépő személyek ellen folyamatban van az eljárás – olvasható a közleményben
ĀA tájékoztatás szerint az utóbbi napokban több erőszakos incidens is volt a helybéliek és a Szaharától délre eső országokból származó migránsok között
ĀEgy kanadai szerző, bizonyos Mathieu Bock-Côté a franciaországi események első néhány napja után leírta, hogy nem polgárháborús, annál sokkal súlyosabb a helyzet, Franciaország ostrom alatt áll
ĀHa rajtam múlna, én meghívnám egy hosszú hétvégére az Európai Bizottság hölgykoszorúját a déli magyar határszakaszhoz
ĀPénteken 224, szombaton 319, vasárnap 255 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel
ĀAz ENSZ menekültügyi főbiztossága zavaros magyarázkodásba kezdett az illegális bevándorlók megsegítéséről
ĀEmmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Charles Michel európai tanácsi elnök hiába győzködte Orbán Viktort és Mateusz Morawieckit
ĀAz embercsempészet legális vállalkozássá vált Észak-Afrikában
ĀMint mondta, egész Európában Magyarország védi a leghatékonyabban Európa határait
ĀA pozsonyi találkozón az illegális bevándorlás kezelésének lehetőségei, a Nyugat-Balkán kérdése, az ukrajnai helyzet, illetve az EU zöld megállapodása is terítékre került
ĀA miniszterelnök elmondta: áttekintették az orosz-ukrán háború kérdését is, de - mint mondta - nem az a cél, hogy ez a téma legyen a közös együttműködés középpontjában
ĀAz SOS Mediterranée azt követeli, hogy Olaszország nyissa meg az összes kikötőjét a bevándorlók előtt, és költsön többet az ellátásukra
ĀAz ellenzék szerint csak az ellátórendszer és nem a munka lesz vonzó
ĀA román állampolgárságú járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást
ĀAz EU elkötelezett amellett, hogy átfogó fellépést dolgozzon ki az életveszélyes migrációs útvonalakon lehetséges halálesetek megelőzésére
ĀSzerinte a rossz idő akadályozta az indulásokat, de amint a tenger ismét nyugodt lesz, az átkelések folytatódnak
ĀA francia belügyminiszter közölte, hogy a tunéziai hatóságoknak átnyújtott egy névsort is olyan személyekkel, akiket szeretnének visszatoloncolni Tunéziába
ĀGörögország az Európai Unióba vezető egyik fő migrációs útvonal a Közel-Keletről, Ázsiából és Afrikából érkező migránsok számára
ĀA ZDF Politbarometer nevű kutatássorozata alapján a menekültbevándorlás körüli kérdéseket egyre fontosabbnak tartja a lakosság
ĀBakondi György: Az idén Magyarországon elfogott illegális migránsok száma elérte az 59 ezret
ĀA második legtöbb menedékkérelmet kubai állampolgárok adták be