A holland önkormányzatok egyharmada évek óta nem fogad be menedékkérőket
ĀA holland kormány folyamatos válsághelyzettel néz szembe
ĀA holland kormány folyamatos válsághelyzettel néz szembe
ĀMagyarország célja, hogy az európai szabályozás végre tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot – hangsúlyozta
ĀA főtanácsadó kitért arra is, hogy az EU nem talált jó megoldást az illegális migránsok távoltartására
ĀA svéd biztos hangsúlyozta azt is, hogy az Európai Unióban erősíteni kívánják a kiszolgáltatott helyzetű menedékkérők jogvédelmét
ĀA migránsok többsége a Szaharától délre eső afrikai államokból érkezett
ĀA szlovák belügyminiszter a lépést azzal indokolta, hogy „jelenleg nyugodt és stabil a helyzet” az illegális bevándorlás tekintetében
ĀA migránsok főként Szerbián vagy Montenegrón keresztül érkeznek Boszniába
ĀNagy a felháborodás Olaszországban a gyújtogató muszlim migráns tette miatt
ĀAz EU egészében szeptemberben 219 olyan menedékkérő jutott egymillió emberre, aki első alkalommal nyújtott be kérelmet
ĀA sofőrökkel szemben embercsempészés miatt indítanak eljárást a román hatóságok
ĀFelhívta a figyelmet, hogy „Brüsszel a legújabb döntésével egy újabb durva lépést tett” az új migrációs paktumának áterőltetése érdekében
Ā„Nem fogunk ide beengedni senkit akaratunk ellenére” – szögezte le Szijjártó Péter
ĀJanuár eleje és november vége között 9 ezer georgiai állampolgár nyújtott be menedékkérelmet Németországban
ĀMár nem Lengyelország az úr a házban
ĀEmlékeztetett arra: az Európai Bizottság reménykedik a paktum idei elfogadásában
ĀA legtöbb haláleset a tunéziai útvonalon, a második legtöbb a líbiai útvonalon történik
ĀMagyarország támogatja az uniós migrációs többletpénzt, emlékeztet Orbán Viktor sajtófőnöke
ĀA terrorveszély szintje Szlovéniában és máshol Európában továbbra is magas
ĀA képviselők szerint változtatni kell a Frontex munkakultúráján
ĀEU–nyugat-balkáni csúcstalálkozó zajlott Brüsszelben
ĀA nemzeti konzultáción a kormány kikéri az emberek véleményét az európai migrációs paktumról
ĀA lengyel, a svájci és a cseh határszakasz is érintett
ĀA dzsungelben a vadállatok mellett bűnbandák is tanyáznak, amelyeknek tagjai rendszerint pénzt követelnek az áthaladásért
ĀA magyar határvédelem bizonyította, hogy működik, de akkor fogja egész Európát megvédeni, ha nem lehet megkerülni – tette hozzá