Tavaly megközelítőleg tizennyolcezer emberhez jutottak el az áldozatsegítő rendszerben
ĀAz áldozattá válás egyszerre jelent anyagi, érzelmi, lelki, nem ritkán mentális sérelmet
Megállt az idő?
ĀEmlíthetnénk persze számos, igazságszolgáltatási szempontból botrányos régi ügyet – Bajnai és libái, a devizahitelesek aljas átverése –, melyek elbírálása köszönőviszonyban sem volt az igazsággal
Magyarul szólt be az amerikai műsorvezető Sorosnak
Ā„Ahelyett, hogy cikkeket írogatnál a milliárdos erődöd biztonságából, figyelj oda arra, amit egyik magyarként mondok egy másik magyarnak”
Varga Judit: Alapvető és hatékony eszköz van a kezünkben
Ā„Magyarországon úgy véljük, hogy a fiatal áldozatok ügye körültekintő, szigorúan professzionális megközelítést igényel”
Soros György pártfogoltja bebörtönözne egy, a gyermekéért kiálló édesapát
ĀProgresszív igazságszolgáltatás
A digitalizáció kihívása érinti az igazságszolgáltatási rendszereket is
ĀVarga Judit: Magyarország élen jár az igazságszolgáltatás digitalizációjában, az Európai Bizottság igazságügyi eredménytáblája is dobogós helyen említi hazánkat
Bővül a pedofilellenes törvény
ĀMegtiltják, hogy 18 éven aluliak szexuális tartalmakhoz jussanak
Magyarország komoly lépéseket tett az igazságszolgáltatás digitalizációjában
ĀVarga Judit: A magyar igazságszolgáltatási rendszer hatékonysága megfelel az európai elitének
Varga Judit: A magyar igazságszolgáltatás a legjobban teljesítő tagállamok között van
ĀA miniszter a magyar igazságszolgáltatás brüsszeli megítélésével kapcsolatos kettős mércéről tájékoztatott – VIDEÓ
A kormány a feltételes szabadságra bocsátás szigorítását javasolja
ĀA törvényjavaslattal a kormány célja az, hogy a győri kettős gyermekgyilkossághoz hasonló tragikus eseteket megelőzze
A Kúria joggyakorlat-elemző csoport állított fel a fogvatartottak kártalanítási ügyeiben
ĀDarák Péter: Jó a szakmai párbeszéd a kormány és az igazságszolgáltatás között
A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét
ĀVarga Judit felidézte, hogy miniszteri kinevezésekor ígéretet tett az igazságügyi dolgozók illetményének rendezésére
Megszűnnek az önálló közigazgatási és munkaügyi bíróságok
ĀFennmarad az egységes bírósági szervezet
Az Európa Tanács biztosa az igazságügyi reformok miatt bírálta Lengyelországot
ĀDunja Mijatovic a lengyel igazságszolgáltatás függetlensége és az abortusztörvények miatt aggódik
Megint a lengyel igazságszolgáltatás függetlensége miatt aggódik Brüsszel
ĀNoha a legfelsőbb bírósági törvényt tavaly módosították, az uniós szerv szerint nem egyértelmű, hogy ezzel megszűntek-e a jogsértések
Trócsányi: Az igazságszolgáltatás ma már az érdeklődés középpontjában áll
ĀNemzetközi konferenciát tartottak Budapesten az igazságügyi együttműködésről