Magyarország töri az utat a tagállamoknak
ĀLomnici Zoltán szerint a baloldal jogászok bevonásával azon ügyködik, hogy Magyarország első számú jogforrását zárójelbe tegyék esetleges választási győzelmük esetén
ĀLomnici Zoltán szerint a baloldal jogászok bevonásával azon ügyködik, hogy Magyarország első számú jogforrását zárójelbe tegyék esetleges választási győzelmük esetén
ĀTerror és nemzeti vagyonvesztés
ĀA bizottság elnöki feladatát az ötletadó ifj. Lomnici Zoltán látja el
ĀA konzervatív választókat is célba vehetik a baloldal fenyegetőzései - mutatott rá a Századvég jogi szakertője a Faktumban
Ā„Nem beszélhetünk demokráciáról, csak áldemokráciáról”, mert a bizottság nem hallgatja meg az európai polgárok véleményét
ĀAz oltóanyag ebben a szituációban a remény cseppjeit jelenti mindazoknak, akik megfelelő védettséget kívánnak szerezni a vírussal szemben
ĀA nemzetállami vezetők hatáskörének csorbítására törekszik az Európai Parlament - figyelmeztetett ifj. Lomnici Zoltán a Faktumban
ĀA szigorú bevándorláspolitikának hála a visegrádi négyek biztonságosak, a járvány kezelése terén pedig felkészültebbek voltak a Nyugatnál
ĀIfj. Lomnici Zoltán szerint a baloldal morális állapota azóta is alacsony
ĀA magyar kormány nulla toleranciát hirdetett és gyakorol a rasszizmus és az antiszemtizmus ellen
ĀAz egyetemen több oktató is elérte már a törvényben meghatározott maximális korhatárt
ĀIfj. Lomnici Zoltán: Tudatosan akarják megfélemlíteni a konzervatív embereket
ĀA nyílt társadalom szélsőséges liberális ideológiája nem egyeztethető össze a nemzeti, konzervatív kormány programjával
ĀA módosított szervezeti és működési szabályzat értelmében a főpolgármester egyedi döntésével bármelyik, a Főpolgármesteri Hivatal állományába tartozó tisztviselőre, munkavállalóra rábízhatja a főváros képviseletét
ĀIfj. Lomnici Zoltán szerint a Magyarország elleni tudatos dezinformációs kampány része a két jogszabály összehasonlítása
ĀSzázadvég: A szakértő csupán a szólásszabadság Alaptörvényben biztosított jogával élt
Ā„A Sorost támogató politikai erők csak addig védelmezik a szólás- és véleményszabadságot, amíg az az ő érdekeiket szolgálja”
ĀA spekuláns célja változatlan: az unió polgáraival több generáción keresztül saját világállam-elképzelései árát akarja megfizettetni – mondta lapunknak ifj. Lomnici Zoltán
ĀIfj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a londoni merényletre utalt
ĀA Die Welt német napilap szerint von der Leyen ugyan a migráció tekintetében szétosztásról beszél, de a kvóta kötelező jellegét elveti
ĀA Fidesz zuglói polgármester-jelöltje szerint együttműködésre van szükség a fővárossal és a kormánnyal
ĀMost indulnak el a meghallgatások, a szakbizottságok fogják a jelölteket meghallgatni
ĀIfjabb Lomnici Zoltán hangsúlyozta: A jelenlegi információk alapján az alá-fölérendeltségi viszony az Európai Ügyészség javára érvényesülhet a nemzeti ügyészségekkel szemben
ĀAz unió minden tagállamára kiterjesztenék a EUCET-et
ĀIfj. Lomnici: Jelenleg a dominanciáért komoly harc folyik az ET és az Európai Bizottság közöt
ĀIfj. Lomnici: Az új rendszert 2014-ben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vezette be.
ĀA civilek szerint a pénzintézetek elmulasztották megtenni kárenyhítési kötelezettségüket
ĀA civilszervezet szerint a perekben a károsultaknak költségmentességet kell kapniuk