Az oroszok tavaly a budapesti fürdőkben voltak
Ā2020-ban az orosz vendégeket termálfürdőink vonzották elsősorban a fővárosba, de Hévízre és Hajdúszoboszlóra is szívesen utaztak
Ā2020-ban az orosz vendégeket termálfürdőink vonzották elsősorban a fővárosba, de Hévízre és Hajdúszoboszlóra is szívesen utaztak
ĀAz enyhe emelkedés ellenére nincs reális indoka annak, hogy a bérleti díjak Budapesten elérjék a korábbi, európai összehasonlításban is magas árszínvonalat
Ā„Sok még a munka közvetlenül a vendégek fogadása előtt is, csak a medence feltöltése 24 óra, emellett a kerti tavakat is takarítják, de készen állnak”
ĀAz idei nyár már most kedvezőbbnek tűnik a hazai turisztikai szereplők számára
ĀKedvezményes feltételek mellett eddig több mint tízmilliárd forint támogatáshoz jutottak hozzá a nehéz időszak átvészelésére a bajba jutott vállalkozások
ĀA jelenlegi helyzetben minden ötödik utazni vágyó magyar szívesen menne Budapestre kikapcsolódni, amennyiben megfelelő rendezvények és kulturális programok lesznek
ĀAkik már befejezték a kivitelezési munkálatokat, a változástól függetlenül áprilisban megkezdhetik az elszámolást
ĀAz elmúlt hónapok komoly kihívást jelentettek a turizmus számára
ĀTöbbek között intenzív marketingkampányokkal készülnek a startpisztoly eldördülésére, tucatnyi attrakció, kastély, vár és gyógyhely fejlődik párhuzamosan a vidéki Magyarországon
ĀAz ország különböző szálláshelyein összesen nyolcmillió, közel 80 százalékban belföldi vendég fordult meg
ĀA Kormányzati Tájékoztatási Központ cáfolta a több portálon megjelent álhírt
ĀEgészségügyi wellnessközpont
ĀAz okmányolvasókon keresztül digitálisan rögzülnek a szálláshelykezelő szoftverekbe a vendégadatok, majd bekerülnek a titkosítással védett Vendég Információs Zárt Adatbázisba
ĀFarkas Ciprián: A parton létesül ökocentrum, fogadóépület, kemping, kikötő, lesznek strandok, sportolási lehetőségek
ĀNem támogatja a budapesti turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokat a Fővárosi Önkormányzat, pedig számos nemzetközi példa igazolja, hogy ez lehetséges, ráadásul az államkincstár szerint forrás is lenne rá
ĀA hazaszeretet két dologból táplálkozik, a kulturális és a természeti örökségünkből, s van, amikor ez a kettő egybeesik - fogalmazott Semjén Zsolt
ĀGuller Zoltán: A turizmus újkori történetének legjobb időszakát zártuk a nyári szezonban a vidéki Magyarországon, felértékelődtek a minőségi szolgáltatások
ĀAz utazók 93 százaléka vidéken nyaralt, a külföldiek is inkább a Balatont választották
ĀEgyénileg utaztunk Horvátországba
ĀAzokat a városokat kerestük fel, ahol cél, hogy minőségi szolgáltatásokat nyújtsanak
ĀVisszaesett a bécsi idegenforgalom
ĀA fürdők látogatása mellett a kirándulásoknak is kedvez az időjárás és az őszi természet
ĀA fővárosi szolgáltatóknak ki kell dolgozniuk a magyar vendégeket célzó csomagokat
ĀAz átlagos foglalási érték 74 260 forint a hosszú hétvégére
ĀA Balaton-régió mellett, ahová tízből négy ember látogatott el, népszerűek voltak a Mátra–Bükk, valamint a Debrecen–Hajdúszoboszló–Hortobágy–Tisza-tó kiemelt térségek
ĀEzt mutatja az is, hogy jelentősen csökkentek a fővárosi szállodai árak is