Edinburgh hercegnéje nagypénteken egyedül kocsikázott a windsori kastélynál
ĀAz 59 éves hercegnét egyre gyakrabban látják nyilvános szerepléseken
ĀAz 59 éves hercegnét egyre gyakrabban látják nyilvános szerepléseken
ĀFerenc pápa az utolsó pillanatban lemondta részvételét
ĀA keresztút Rómában a Colosseum belsejéből az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig halad
Ā„Tiszteletet kérünk, mert a hagyományunk nem árt senkinek”
ĀNagypéntek Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja
ĀA négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok, és tematikus túrákkal várják a kirándulókat
ĀA Szentatya kerekesszékkel érkezett a börtön udvarára, ahol kétszáz rab várta őt
ĀMinden templom elé rendőri erőket vezényelnek a magas terrorfenyegetettség miatt
ĀA bíboros homíliájában kiemelte: Jézus tudta, hogy Istentől jött és Istenhez megy
ĀAz Erdőfű és a Csángálló együttes húzza a talpalávalót locsolóknak és locsoltaknak
ĀMég több útfelújítás, számos lezárás országszerte
ĀA felajánlott csomagokat a szövetség 21 tagegyesülete fogja szétosztani a rászoruló emberek között
ĀAz utolsó vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának ünnepe
ĀHúsvét alkalmából felhívást tettek közzé közösségi oldalukon, hogy mindenkinek nyugodtabban teljen az ünnep
ĀHúsvétvasárnap délelőtt az egyházfő misét mutat be a Szent Péter téren
ĀHúsvétkor sem érdemes bepróbálkozni a volán mellett
ĀA látogatók csendes, nyugodt, gépjárműforgalomtól mentes környezetben élvezhetik Budapest egyik legszebb, világhírű panorámával büszkélkedő területét
ĀA közelgő húsvéti ünnepkörről szólva azt mondta, a nagyhét ünnepén mindenkiben ott van a feltámadás reménye, ez pedig a háború árnyékában és a „megbolydult” világban fontos értéknek számít
ĀA MÁV Zrt. közleménye szerint március 28-án a pénteki napra, 29-én a szombati, 30-án és 31-én az ünnepnapi, április 1-jén a vasárnapi, 2-től a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a szerelvények
ĀÍgy pótolhatjuk az ünnepi menü egyik alapelemét
ĀA húsvét, és a tavaszi nagytakarítás közeledtével ne feledkezzünk meg a hűtőszekrényről sem!
ĀAz előrejelzések szerint lehet, hogy már pulcsira sem lesz szükségünk
ĀMárcius 30-án, szombaton és április 6-án, szombaton szombati, április 7-én, vasárnap vasárnapi menetrend lesz érvényben
ĀMárcius 28-tól új attrakciókkal, kibővített programokkal, még több állatlakóval és szállással is várják a látogatókat
ĀMárcius 28-tól április 1-jéig tart a meghosszabbítás
ĀA király részvételét sokan bizakodással figyelik, hiszen rákbetegsége diagnosztizálása óta ez lesz első nyilvános szereplése