Bíróság elé áll a spanyol kormányfő testvére
ĀDavid Sánchezet hivatali visszaéléssel és üzérkedéssel vádolják
ĀDavid Sánchezet hivatali visszaéléssel és üzérkedéssel vádolják
ĀGálfi Árpádot hivatali visszaélés bűntettében próbálják felelőssé tenni
ĀA bosznai biztonsági minisztert még decemberben tartóztatták le szervezett bűnözés miatt
ĀAz amerikai költségvetés akár hét százalékának is megfelelő összeg tűnhetett el évente hivatali visszaélések miatt
ĀA vádhatóság a polgármesterrel szemben pénzbüntetés, a nővel szemben próbára bocsátás kiszabását indítványozza
ĀSzerintük a tárcavezető visszaélt hivatali jogkörével
ĀUgyanezen gyanú alapján a rendőrség elfogott még egy férfit hétfőn, két további gyanúsított ellen pedig elfogatóparancsot adott ki
ĀA vállalkozók szerint akkora a baj, hogy az aláássa a háborúzó ország védelmi képességeit
ĀSzilágyi Zsolt kiemelte, hogy az elutasítás nem akadályozza az alapítókat a munkában, sőt megerősíti őket abban, hogy jó úton járnak
ĀIhász Sándor az ügyészség szerint megszegte a hivatására vonatkozó szabályokat
ĀBrazília volt elnökét hivatali visszaélésekkel gyanúsítják
ĀMilos Lucic emberi jogokért és menekültekért felelős boszniai miniszter a hírek szerint a hivatali hitelkártyájával élt vissza
ĀA táblabíróság megalapozatlannak tartotta és elutasította a DNA fellebbezését a hasonló első fokú ítélet ellen