Katar felszólalt a rafahi „népirtás” ellen
ĀAz izraeli hadsereg átvette az ellenőrzést a terület Egyiptommal közös határátkelője felett
ĀAz izraeli hadsereg átvette az ellenőrzést a terület Egyiptommal közös határátkelője felett
ĀAz átkelőhelyet még a hét elején zárták le
ĀAz amerikai elnök szerint sokan elfelejtik, hogy a Hamász indította el a terrort, a Hamász volt, amely izraeliekkel kegyetlenkedett, és a Hamász volt az is, amely túszokat ejtett, és tart fogva ma is
ĀA szállítmányok megakadályozása döntő csapást mérne az Irán-barát szervezetekre
ĀLeszögezte: ma nincs Gázában biztonságos hely
ĀA tüntetők petárdákkal dobálták meg a rohamosztagosokat
ĀAz izraeli katonai rádió jelentése szerint az izraeli erők kedden átvették az ellenőrzést a rafahi határátkelő palesztin oldala fölött
ĀIzraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint
ĀHaníje a katari miniszterelnökkel és az egyiptomi titkosszolgálat vezetőjével együtt jelentette be szervezetének döntését, majd a Hamász egyik tisztségviselője azt mondta: „megegyeztünk egy hathetes tűzszünetben”
ĀAz izraeli hadsereg a terület elhagyására szólította fel a Rafah keleti részén élő civileket
ĀA térségben tervezett szárazföldi hadművelet előkészítése érdekében szórólapokon, hangüzenetekben és telefonhívásokkal távozásra szólították fel a várostól keletre fekvő és az Egyiptommal szomszédos lakónegyedekben élőket
ĀSzombaton több olyan helyszínen voltak újabb őrizetbevételek, ahol a tiltakozások radikális irányt vettek
ĀFranciaország számára elsődleges fontossággal bír a Gázai övezetbe hurcolt túszok szabadon engedése
ĀA csatorna jogászai válaszra készülnek
ĀA határátkelőn eddig nemzetközi segélyszállítmányok haladtak át a háború sújtotta Gázai övezetbe
ĀTovábbi zavargásokra készültek fel a diplomaosztó ünnepségek idején
ĀA diákok Izrael akadémiai bojkottját és azonnali tűzszünetet követeltek a Gázai övezetben.
ĀIzrael külügyminisztere szerint Erdogan felrúgta a szabályokat
ĀA tüntetők csütörtök este hirdettek békés ülődemonstrációt
ĀAz olaszországi állami egyetemeket hónapok óta a szélsőbaloldali jelszavakat hangoztató, palesztinbarát hallgatói mozgalmak foglalják el
ĀIzrael nyilvánosan még nem kommentálta az állítólagos támadásokat
Ā„Ennek ellenére ez egy háborús övezet, és számos dolog történhet, és számos dolog fog történni”
ĀTrump is elmondta a véleményét
ĀA csaknem hét hónapja tartó izraeli bombázás milliárdos károkat okozott
ĀA döntést Izrael támogatásával magyarázták
ĀA panaszok nagy részében olyan esetekről számoltak be, amelyek összekapcsolhatók a gázai háborúval
ĀAttól tartanak, a Rafah elleni izraeli offenzíva szeretteik halálával járna
ĀA palesztinpárti tüntetések átlépték a határt
ĀSzavai szerint a mozgalomnak ki kellene vonnia csapatait a határövezetből