Irániak ezrei csatlakoznának a Hezbollahhoz
ĀDe az iraki, afgán, pakisztáni és jemeni harcosok is készen állnak az Izrael elleni harcra
Továbbra is Gázát támadja az izraeli hadsereg
ĀA déli és a középső részek szenvedik el a legtöbb csapást
Örményország elismerte a Palesztin Államot
ĀSpanyolország, Írország és Norvégia után az örmények is kivívták az izraeli hatóságok haragját
Bejrút elhatárolódott a Hezbollah Ciprus elleni fenyegetéseitől
ĀAz ország fenntartaná a baráti viszonyt
Szakértők óva intenek attól, hogy bárki fegyvert szállítson Izraelnek
ĀAz érintett cégek ezzel emberi jogi jogsértéseket követhetnek el
Izraeli katonai szóvivő: Téved, aki azt gondolja, hogy ki tudjuk iktatni a Hamászt
ĀDaniel Hagari izraeli katonai szóvivő politikai jövőképet követelt a Gázai övezet számára az izraeli 13-as csatorna műsorában adott szerda esti interjúban
Izrael nem figyelt eléggé a lakosság védelmére a Gázai övezetben
ĀA harci eszközöket úgy kell megválasztani, hogy a civileknek lehetőleg ne essen bántódásuk
A tervek szerint halad az amerikai fegyverek eljuttatása Izraelnek
ĀEzzel szemben Netanjahu szerint az Egyesült Államok fegyvereket tart vissza, amivel lassítja az izraeli hadműveleteket
Izraeli hadsereg: jóváhagyták a műveleti terveket egy libanoni offenzívához
ĀJiszráel Kac izraeli külügyminiszter kedden figyelmeztetett, hogy hamarosan döntés születhet a libanoni Hezbollah síita szervezet elleni háborúról
Eddig nem tapasztalt környezeti károkat okozott a háború
ĀAz ENSZ szerint a károk jelentős részét a légi- és a tüzérségi támadások okozták Gázában
Amerikai közbenjárás a libanoni–izraeli határon kialakult feszültség elsimítására
ĀA környéken dúló harcok nyomán körülbelül 150 ezren hagyták el otthonaikat
Az izraeli hadsereg napi taktikai szünetet hirdetett humanitárius okokból
ĀSzombaton az izraeli hadsereg nyolc katona halálát jelentette be a Gázai övezetben, ahol több mint nyolc hónapja dúl a háború Izrael és a Hamász között
Drámai videón, ahogy kimentenek egy izraeli túszt az arab terroristák fogságából + VIDEÓ
ĀTestkamerás felvételek azt a pillanatot örökítették meg, amikor az izraeli elit erők kimentették a túszt, Noa Argamanit a Hamász nyolc hónapos fogságából
Nyolc izraeli katona meghalt egy robbanásban a Gázai övezetben
ĀA Hamász harcosai megtámadtak egy páncélozott járművet
Washington radikális izraeli szervezetet szankcionál
ĀA szélsőségesek segélykonvojokat károsítottak meg
A hontalan palesztin személyek menekültstátuszát el kell ismerni, amennyiben az UNRWA védelme „megszűnt"
ĀAz ügy előzménye, hogy két palesztin származású hontalan személy tavaly augusztusban menekültstátuszért folyamodott Bulgáriában
Von der Leyen: Az Európai Bizottság támogatja Washington gázai béketervét
ĀKészen állunk arra, hogy gyors és hatékony fellépéssel kivegyük a részünket a helyreállításból és az újjáépítésből
A Hamász szerint a gázai tűzszünethez javasolt módosításaik nem jelentősek
ĀAz iszlamista mozgalom részben megvalósíthatatlan változtatást javasolt
Nem lesz még tűzszünet Izrael és a Hamász között
ĀAntony Blinken külügyminiszter nem adta fel, továbbra is igyekszik közvetíteni a felek között
A Hezbollah folytatta rakétatámadásait Izrael ellen
ĀTöbbfelé tűz ütött ki a támadás következtében
Tűzszünet: az ENSZ BT határozatának betartását követelik Izraeltől
ĀAz egyiptomi és a jordániai külügyminiszter is felszólította Izraelt, hogy hajtsa végre a gázai fegyverszüneti határozatot
Nyomást kell gyakorolni Izraelre a határátkelők kérdésében
ĀII. Abdalláh: A segítségnyújtás a Gázai övezetben nem várhatja meg a tűzszünetet
Hivatalos: A Hamász elfogadja a fegyverszünet feltételeit
ĀFelszólították az Egyesült Államokat, hogy gondoskodjon arról, Izrael is ennek megfelelően járjon el
Borrell a tűzszüneti terv végrehajtását sürgeti
ĀA tervezet szerint az átmeneti fegyvernyugvás időt adna egy tartós tűzszünetet eredményező megállapodás kidolgozására