A franciák eszkalációra számítanak
ĀA külügyminisztérium Irán elhagyására szólította fel állampolgárait
ĀA külügyminisztérium Irán elhagyására szólította fel állampolgárait
ĀTeherán „az ország belsejébe hatoló” megtorlást vár, azt üzente, nem kell katonai célpontokra „szorítkozni”
ĀAz izraeli erők egy járműre mértek légicsapást Ciszjordániában
ĀHaníjét eddig tisztázatlan körülmények között teheráni látogatásán ölték meg
ĀAz Izrael északi határához közeli települések népjóléti és egészségügyi osztályait arra utasították, hogy álljanak készen a lakosság gyors evakuálására
ĀSzijjártó Péter: Egyre inkább növekszik a közel-keleti konfliktus eszkalálódásának esélye
ĀAz IDF közleménye szerint Mohammed Deifet egy légicsapás során ölték meg
ĀVálságos a helyzet a Hamász vezetőjének Teheránban történt megölése után
ĀIszmail Haníje, a palesztin Hamász mozgalom politikai vezetőjének teheráni meggyilkolására válaszul rendelt el Izrael elleni csapást
ĀA kormányfő szerint Izrael a létéért küzd, és ebben most jelentős csapást mért az iráni tengely három fő pontjára, a Hamászra, a jemeni húszikra és a libanoni síita Hezbollahra
ĀAz izraeli katonák a vízbe fulladás érzetét keltő kínzást alkalmaztak, illetve több esetben kutyákat eresztettek rájuk
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint Izrael a katonai eredményeitől függetlenül a békét sosem tudta megnyerni
ĀA Hamász kijelentette, hogy a gyilkosság nem marad válasz nélkül
ĀÚgy vélik, ez további instabilitáshoz vezethet a térségben
ĀA támadást széles körben úgy vélik, hogy Izrael hajtotta végre
ĀIsmail Haníje, a Hamasz vezérének halálával feltehetőleg új szakaszba lép a közel-keleti konfliktus, ami még amerikának is kihívást jelenthet
ĀIszmail Hanijét, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét órákkal azután gyilkolták meg, hogy részt vett az iráni elnök eskütételi ceremóniáján. a Hamász Izraelt vádolja
ĀAz orosz külügyminisztérium a nemzetközi jog „arcátlan megsértésének" minősítette a Bejrút elleni támadást
ĀErdogan török elnök Izrael Hamász palesztin terrorszervezet ellen viselt háborújának heves bírálója
ĀSomkuti Bálint szerint Törökország egyre ambiciózusabb külpolitikát folytat, a Közel-Keleten pedig egy nagy átalakulás zajlik
ĀAz Izrael és a Gázai övezetben aktív Hamász terrorszervezet háborújában az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom próbál közvetíteni
ĀEste összeül Izraelben a biztonságpolitikai kabinet, hogy a Hezbollah szombati gyilkos rakétatámadására adandó válaszról döntsön
ĀSzijjártó Péter: Az ilyen támadások jelentősen megnövelik az egész Közel-Keletet lángba borító háború kirobbanásának kockázatát
ĀSzergej Lavrov: Egyelőre nincs kilátás a vérontás befejezésére
ĀA kitűzött célpontok között fegyverraktárak és a terrorista infrastruktúra építményei szerepeltek
ĀA gázai egészségügyi minisztérium állítása szerint a háborúnak már legkevesebb 39 258 palesztin áldozata van, 90 589-en megsebesültek