Választott sors
ĀÜlök egy Páncélozott Szállító Harcjárműben. Negyvenhárom évvel ezelőtt, valahol Magyarországon egy nagyszabású hadgyakorlat kellős közepén. Ránk száll az est
ĀÜlök egy Páncélozott Szállító Harcjárműben. Negyvenhárom évvel ezelőtt, valahol Magyarországon egy nagyszabású hadgyakorlat kellős közepén. Ránk száll az est
ĀAmennyiben a Szenátus jóváhagyja a jelölést, C. Q. Brown a hadsereg vezérkari főnökeként 30 év után az első afroamerikai főtiszt lesz
ĀA harcjárműveket cseh–svéd kormányközi szerződés útján szerzik be
ĀA miniszter azt mondta, a békekatonaságból egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akar építeni
ĀA forródrót ötletéről eredetileg 2018-ban állapodott meg Abe Sindzó és Li Ko-csiang akkori miniszterelnök
ĀA rosszul előkészített rajtaütésnek súlyos következményei lettek
ĀAz ejtőernyősök képzése során használt Jetfly szimulátort is ki lehet próbálni a Ludovika Fesztiválon
ĀA védelmi miniszterük szerint erre két éven belül sor kerülhet
ĀA legfontosabb a becsület, az egyenruha és a másik tisztelete
ĀEz a fajta energiaátvitel volt egykor Nikola Tesla álma is
ĀMár a hadsereg teszteli, és jövőre sorozatgyártásba kerülhet az Altay, Törökország első alapharckocsija
ĀA tervezett intézkedések az elrettentést szolgálják Észak-Korea fenyegetésével szemben
ĀA sziget évtizedek óta folyamatosan védelmi képességeinek fokozására törekszik, amiben számíthat szövetségesére, az Egyesült Államokra
ĀA fegyveres erőket irányító Abdel Fattáh al-Burháni tábornok több ország vezetőjével egyeztetett
ĀAz ellenőrzés során teljes harckészültségbe helyezett csapatok megkezdték a kiképzési és harci feladatok végrehajtását
ĀKartúm több részén vasárnap kora reggel is robbanásokat lehetett hallani
ĀMég egy szerényebb előrenyomulás is súlyos veszteségeket okozna az ukrán katonák körében
ĀA szöuli minisztérium kiemelte, hogy az összehangolt akcióval a két ország demonstrálni akarta a közöttük lévő szövetség erejét
ĀA hírügynökség szerint a fegyver- és lőszerraktárak mellett a ruházati és alkatrészraktárak is szinte üresen állnak
ĀNem fogunk fegyvert szállítani Ukrajnának
ĀAz észak-koreai diktátor tavaly novemberben jelent meg először nyilvánosan tízéves lányával
ĀDezinformációt és félreértést emleget a tárca
ĀAz előrelátó haderőfejlesztés következtében ma már high-tech, innovatív, modern hadereje van Magyarországnak
ĀConstantin Spinu, a védelmi tárca szóvivője leszögezte: nem tudja megerősíteni, hogy hírszerzési eszközről lenne szó
ĀOroszország nem hunyhat szemet afelett, hogy a NATO teljes infrastruktúrája ellene dolgozik – jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak
ĀSzáz ukrán katonának biztosítana speciális kiképzést a skandináv ország hadserege
ĀEz a legegyértelműbb bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok támogatni kívánja Ukrajnát
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf: Az ukrajnai háborús helyzet arra figyelmeztet, hogy a békéhez erő kell, az erőhöz pedig modern, ütőképes honvédség