Sikeres volt a magyar és a lengyel tartalékosok hadgyakorlata
ĀDübörgött a lőtér Táborfalván
ĀDübörgött a lőtér Táborfalván
ĀA NATO álláspontja lényegében fedi a magyar álláspontot, jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf
ĀA haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres
ĀMég több hadgyakorlatot szeretnének
ĀNémetország 2031-ig a jelenlegi 20 000 darabról 230 ezerre növelné a 155 mm-es lőszerkészletet
ĀKözös munka – közös harc egy atomhatalom ellen
ĀKomoly változásokon megy keresztül az orosz haderő és haditengerészet az idei év folyamán
ĀÚj eszközöket kell a katonák kezébe adni
ĀLánctalpas és kerekes apróságok a biztonságunk érdekében
ĀA miniszter azt mondta, a békekatonaságból egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akar építeni
ĀA haderőfejlesztés célja, hogy a lehető leghamarabb megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes, komoly haderőt építsenek fel
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint ez a program nem másolás, bár teljesen NATO kompatibilis, hanem példa
ĀÉs a Magyar Honvédségnek erre is van lánctalpas megoldása
ĀA szakértő szerint Szerbia gazdasági és politikai értelemben is ugródeszkaként szolgálhat hazánk számára
ĀSzakály Sándor: Egy világháború jó eséllyel az emberiség végét jelentené
ĀÚj alapokra kell helyezni a tisztjelöltek oktatását