Az IMF figyelmeztette Ukrajnát, hogy a támogatások csökkenése miatt szigorítania kell az adók beszedését
ĀAz IMF kiterjesztett finanszírozási programot dolgozott ki Ukrajna számára
ĀAz IMF kiterjesztett finanszírozási programot dolgozott ki Ukrajna számára
ĀErdoğan: A háborúnak is megvannak a maga illemszabályai, a Gázai övezet lerombolása nem elfogadható
ĀA Biden-kormányzat bejelentette: további felszereléseket és erőforrásokat biztosít az izraeli védelmi erők számára
ĀHatósági vizsgálat indult
Ā„Eljött a kötelező, kemény döntések ideje”
ĀLeszögezte, hogy ezen distinkció alapja a nemzetközi jog
ĀA mezőgazdasági területek iránti kereslet a háború ellenére is stabil
ĀA térségből még nem evakuált civileket arra kérték, hogy zárkózzanak be otthonukba
ĀAz EU semmilyen módon nem finanszírozza a Hamászt vagy akármilyen tevékenységét
ĀEllentmondásos híreket közöltek azonban az esetleges fogolycsere-tárgyalásokról
ĀEgyiptom a korábbi konfliktusok alatt is közvetítőként lépett fel
ĀEgyre több sztár szólal fel Izrael mellett a támadások miatt
ĀA fokozódó geopolitikai feszültség vonzóbbá teheti az olyan eszközöket, mint az arany és az amerikai dollár
ĀKő kövön nem marad a robbanás után
ĀEgy atomhatalom is becsatlakozhat a konfliktusba
Ā„Emberi állatokkal harcolunk és eszerint fogunk cselekedni” – közölte az izraeli védelmi miniszter
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint „benne van a pakliban”, hogy a migránsok rászabadítják a poklot Európára
ĀEközben bandaháború is borzolja az osztrák főváros lakóinak kedélyeit
ĀSzijjártó Péter közölte, hogy mennyien értek biztonságban Magyarországra
ĀA nyugati államok közvetett felelősségéről írt egy német történész
ĀSzánalom helyett érezzünk együtt a rokkanttal
ĀA tárca szerint a frontvonal mentén az elmúlt nap folyamán több mint 655 ukrán katona esett el
ĀBenjamin Netanjahu hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy a nyugati szállítmányok egy része a Hamásznál köt ki
ĀA Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében elhagyták az izraeli légteret
ĀUkrajnát illetően valós aggályok is vannak
ĀMegvitatták az Izraelt ért támadás hatását a térség biztonsági helyzetére