Gyásznap: félárbócon a nemzeti lobogó Ferenc pápa temetésének napján
ĀKorlátozásokat nem tartalmaz a kormányrendelet
ĀKorlátozásokat nem tartalmaz a kormányrendelet
ĀA magyar kormány nemzeti gyásznap kihirdetésével adózik a Szentatya élete előtt
ĀEnnek a bűncselekménynek minden elkövetője, szervezője és megrendelője igazságosan és elkerülhetetlenül bűnhődni fog
ĀA minisztérium szerint a legtöbb, szám szerint négy ukrán roham a kupjanszki frontszakaszon hiúsult meg
ĀAz egyetemi épület előtt, ahol a merénylet történt, sokan virágokat helyeznek el, és mécsest gyújtanak
Ā„Gloria Victis” – írta közösségi oldalán a magyar kormányfő
ĀA 2-es, 2B és 23-as villamosok az első járatindulástól 10 óráig csak a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között járnak
ĀOroszország belgrádi nagykövete szerint az oroszok most azt élik át a Nyugattól, mint a szerbek a horvátoktól 1995-ben
ĀTöbb mint kétezer politikus vesz részt a milánói búcsúztatásán
ĀTöbb mint húszezren nem tudtak még visszatérni otthonaikba az áradások miatt