Minden követelménynek megfelel az idei büdzsé módosítása
ĀBanai: szükséges és célszerű lépés volt, hogy a kormány a költségvetési forrásokat is az egészségügyi védekezés szolgálatába állítsa
ĀBanai: szükséges és célszerű lépés volt, hogy a kormány a költségvetési forrásokat is az egészségügyi védekezés szolgálatába állítsa
ĀSehol másutt nem lehet ilyen széles ügyfél- és termékskálára igénybe venni a törlesztési moratóriumot - mutatott rá Tállai András
ĀAz adó- és adminisztrációcsökkentés mellett a kormány lazított az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybevételéhez kapcsolódó szankciórendszeren is
ĀVarga Mihály: A múlt pénteken megnyitott felhívásra nagy az érdeklődés
ĀAz eredmény legitimációt is ad majd az annak alapján kialakított kormányzati álláspontnak Brüsszelben
ĀITM: A támogatás dolgozónként havonta akár 200 ezer forint is lehet
ĀAz egész ország területén elérhető lesz a 70 százalékos támogatást nyújtó lehetőség
ĀA lakosság több mint fele élt a hiteltörlesztési moratórium lehetőségével - közölte Tállai András az operatív törzs tájékozatóján
ĀA bértámogatási programra már 125 ezer ember jelentkezett, akik havonta és egyénenként több mint százezer forintos támogatást kaphatnak - Schanda Tamás államtitkár és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy biatorbágyi cukrászdában jártak - VIDEÓ
Ā„Ennek révén ezek a cégek meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében”
ĀA koronavírus által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van
ĀPalkovics László: A Denso 3800 dolgozójának munkahelyét védte meg a gazdaságvédelmi akcióterv
ĀOperatív törzs: Az adókedvezményekkel mint 360 ezer embernek tudta segíteni a kormány a munkában maradását vagy vállalkozásának fenntartását - Ötszáz fő alá csökkent a kórházban ápoltak száma
ĀPalkovics: Munkahelyvédelmi támogatásra eddig 106 ezer munkavállalóra adtak be kérelmet, ebből már több mint 51 ezret sikeresen elbíráltak
ĀA Századvég a magyar gazdaságvédelmi akcióterv elemeit elemezte és értékelte
ĀAz adókönnyítések megközelítőleg 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és a családoknál
ĀTámogatással segíti a pénzügyminisztérium a munkahelyek megmaradását
Ā„A gazdaságvédelmi akcióterv fő célja a munkahelyek megvédése, a kormány ennek alapján indította a programot”
ĀSzázadvég: Egyszerre több bankot is érdemes megkeresniük a cégeknek hiteligényükkel
ĀITM: Csak három nyugat-európai állam költ Magyarországnál többet gazdaságvédelmi intézkedésekre
ĀBárki jelentkezhet, aki betöltötte 18. életévét, rendelkezik saját számítógéppel, interneteléréssel
ĀAmennyi munkahely a koronavírus miatt megszűnik, a kormány annyi újat fog létrehozni - szögezte le a miniszterelnök - VIDEÓ
ĀGyörgy László államtitkár ismertette, mikre fognak fókuszálni az intézkedések
ĀA Századvég Gazdaságkutató Zrt. összeállításából kiderül, kik és milyen módon igényelhetik a támogatást, illetve az is, mekkora részét vállalja át az állam a munkavállalók kieső bérének
ĀA kormányrendelet számos olyan új intézkedést is rögzít, amely a koronavírus-világjárvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások terheit még tovább csökkenti
ĀGazdaságvédelmi intézkedések
ĀGazdaságvédelmi Akcióterv: Az állam a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére átvállalja a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét
ĀPalkovics: A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése
ĀSzázadvég: A megkérdezettek 83 százaléka támogatja a magyar vállalkozásoknak nyújtandó kedvezményes hitelt