Tel-Avivban és Jeruzsálemben az eddigi polgármester győzött
ĀA fegyveres konfliktus miatt kétszer elhalasztották az eredetileg október végére kiírt helyhatósági választásokat
ĀA fegyveres konfliktus miatt kétszer elhalasztották az eredetileg október végére kiírt helyhatósági választásokat
ĀAmennyiben nem avatkoznak közbe, a széles körű éhínség "szinte elkerülhetetlenné" válik
ĀLenarcic aggasztónak nevezte a jeruzsálemi és a ciszjordániai helyzetet
ĀCiszjordániában már legalább 400 palesztin vesztette életét október 7-e óta az izraeli katonákkal és telepesekkel történt összecsapások során
ĀTiltakozásának adott hangot ezzel
ĀA terv a civilek kimenekítését szolgálja Rafahból, hogy ott szárazföldi hadműveletet indíthassanak
ĀSzavaik szerint az antiszemita és Izrael-ellenes retorikát a szólásszabadság és a művészet szabadsága nevében ünneplik
ĀSzavai szerint a nemzetközi közösség első számú feladata ma a krízis tovább terjedésének megelőzése kell legyen
ĀDöntését azzal indokolta, hogy így szélesebb körű politikai konszenzus tud majd kialakulni
ĀA hadművelet során megöltek számos terroristát, és megtaláltak több rakétakilövő állást és fegyvert
ĀA független ENSZ-szakértők szerint a nemzetközi humanitárius joggal ellentétesen használják fel a szállított fegyvereket
ĀNetanjahu a kabinet csütörtök esti ülésén mutatta be a háború utáni gázai rendezési tervének elveit
ĀHárom palesztin fegyveres tüzet nyitott egy ellenőrzőpont közelében
ĀA kormányfő a háború folytatását ígéri a három izraeli cél eléréséig
ĀGyerekek üres edényeket kongattak, ezzel mutatva az ennivaló hiányát
ĀA nagyhercegségben élő palesztinok sürgetik a kormányt, hogy segítsen evakuálni a Gázai övezetben rekedt családtagjaikat
ĀKét merénylőt autósok lőttek agyon a helyszínen
ĀAz Egyesült Államok kedden ismét megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában az azonnali tűzszünetet követelő határozatot
ĀA törvény hatálya a parlament elé terjesztett javaslat szerint egyelőre öt év lesz
ĀA következő tanévben minden szakon mintegy tízszázalékos kvótát különítenek el a fiatal tartalékos katonáknak
ĀIzraelben jelentést adtak ki a Hamász szexuális bűncselekményeiről
ĀA walesi herceg állásfoglalása rendkívüli jelentőségű, mivel a brit királyi család tagjai nem hangoztatják nyilvánosan véleményüket világpolitikai kérdésekben
ĀEgy friss ENSZ-jelentés szerint a Gázai övezet északi részén minden hatodik, két éven aluli gyerek súlyosan alultáplált
ĀAz amerikai indítvány ezek mellett sürgeti a humanitárius segélyek szállítására vonatkozó valamennyi korlátozás feloldását
ĀIzrael legfontosabb szövetségese, az Egyesült Államok egyre inkább szorgalmazza a kétállami megoldást, vagyis hogy Izrael mellett alakuljon egy palesztin állam
ĀA tagállamoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk a Ciszjordániában élő palesztinokkal szemben ellenséges izraeli telepeseket sújtó uniós szankciók bevezetésének részleteiről
ĀJean Asselborn volt luxemburgi külügyminiszter a Facebookon közzétett bejegyzésében közölte, hogy aláírta a petíciót