Kormányzati összefogással több ezer gyermekotthonban élő fiatal kap ajándékot
ĀIdén már harmadik éve ajándékoznak meg gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat a kormány tagjai és a minisztériumok munkatársai + GALÉRIA
Mindenki munkához jut, aki szeretne dolgozni
ĀAz elmúlt tíz év kormányzása alatt huszonöt százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, ezen belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája százötven százalékkal
Fülöp Attila: Újabb segítséget kapnak a megváltozott munkaképességűek
ĀEgyüttműködésre van szükség
Több mint hatszáz gyermeknek segített eddig a Regőczi Alapítvány
ĀHerczegh Anita: Fontos, hogy a családok érezzék azt a biztonsági hátteret maguk mögött, amelyet az alapítvány nyújtani tud nekik
Az élő hit cselekedetei
ĀNőtt az egyházak szerepe a szociális és a gyermekvédelmi területen – mondta Fülöp Attila
Fülöp Attila: Rendszerváltás zajlik a fogyatékosügy területén
Ā„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat új otthona szimbóluma is annak a fajta rendszerváltásnak, ami ma a fogyatékosügyben zajlik”
Fülöp Attila: Az egész nemzetért végzik a munkájukat a szociális területen dolgozók
ĀHa nem lenne ez a gondoskodáspolitika, akkor a közösséget sem tudnák egyszerűen építeni például a hajléktalanellátásban
A szociális ágazatban fenntartótól függetlenül mindenki kap béremelést
ĀAz átlagbér januártól 370 ezer forintra emelkedik, ami a 10 évvel ezelőtti 137 ezer forinthoz képest nagyobb növekedés
Országszerte 206 helyszínen, 25 milliárd forintból épülnek lakóotthonok
ĀFülöp Attila: A kommunista szociálpolitika örökségének lebontását jelenti a fogyatékossággal élő emberek támogatott lakhatási formája
Ingyenes látásvizsgálatot szerveznek a nevelőszülőknél élő fiatalok számára
ĀSegít a látszerész szakma
Száztízezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot tanévkezdésre
ĀA legszegényebb családok gyermekei óvodakezdést segítő csomagot kapnak
Újra látogathatók az idősotthonok
ĀA legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen
Segítő- és terápiás kutyákat kiképző szervezeteknek nyílt pályázati lehetőség
ĀFülöp Attila: A segítőkutya az akadálymentesítés egyik eszköze
A magas átoltottságú szociális intézményekben szinte megszűnt a járvány
ĀTíz vizsgált intézményben, ahol 90 százalék feletti a beoltottak aránya, mindössze egyetlen megbetegedés volt, miközben az összes lakó létszáma meghaladja az ezerhatszázat
Egyetlen hajléktalannak sem kellett télen az utcán éjszakáznia
ĀFülöp Attila: Az önkormányzatok az egyházakkal és civilekkel szervezik a fedél nélküliek ellátását, de az állam ott van a helyhatóságok mögött, és biztosítja a forrást
Csökkent a szegénységben élők száma
ĀFülöp Attila: Látszik, hogy van javulás, ez pedig részben a munkahelyteremtésnek köszönthető
Pert indít az Emmi a baloldali 24.hu ellen
ĀA propagandaportál folyamatosan valótlanságokat közöl a kalocsai gyermekotthonról
Új fejezethez érkezett a látássérültek támogatása
ĀFülöp Attila: Ha valakinek sérül a látása, legyen esélye visszailleszkedni a társadalomba
A kormány többletforrással segíti a hajléktalanellátó szervezeteket
ĀA hajléktalanellátás alapvetően önkormányzati feladat, de járványhelyzetben a kormány is besegít
Fülöp Attila: Azt kérem mindenkitől, hogy felelősen döntsön az oltásról, az idősotthonokban különösen nagy a kockázat
ĀA védőoltás a járvány megállításának legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja
Személyre szóló ajándékokat kaptak a gyermekotthon lakói
ĀAz ország szinte minden tájékáról mintegy 7500 ilyen jellegű kérés érkezett
Kisfilmet tett közzé a kormány a magyar jelnyelv napja alkalmából
ĀMára a világ egyik legkorszerűbb jelnyelvi törvénye a magyar
Katolikus együttműködés a járványban
ĀFokozott védelemről döntöttek katolikus szociális intézmények a koronavírus elleni küzdelemben