Nőtt a francia Alpokban történt lavina halálos áldozatainak száma
ĀFrancois Barbier azt mondta, szép időt jeleztek előre a húsvéti ünnepekre, a lavina váratlanul zúdult a síelőkre
ĀFrancois Barbier azt mondta, szép időt jeleztek előre a húsvéti ünnepekre, a lavina váratlanul zúdult a síelőkre
ĀFranciaország ellenzi a nukleáris fegyverek telepítését az atomhatalmak nemzeti területén kívül
ĀMárciusban 15,8 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerekért Franciaországban, mint tavaly ilyenkor
ĀA katolikusok száma és általában a vallásosság is visszaszorulóban van Nyugat-Európában
ĀHszi Csin-ping és Emmanuel Macron országaik, valamint Peking és Brüsszel kapcsolatának elmélyítéséről tárgyalt
ĀA francia kormány továbbra sem hátrál meg
ĀAz EU bízik abban, hogy Kína nem szállít katonai felszerelést Moszkvának - Von der Leyen és Macron szerint Pekingnek nagy szerepe van a béke megteremtésében
ĀA nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődtek a százezres tömegdemonstrációk
ĀKiemelte, hogy szerinte Kínának nem érdeke Oroszország fegyverrel történő ellátása, ugyanis Párizs szerint ezzel bűnrészessé válna a nemzetközi jog megsértésében
ĀÁtlagosan egy kivándorló jut négy bevándorlóra a statisztikai adatok szerint
ĀAz utcai felvonulásokon is csökkent a tiltakozók száma kedden a korábbi tömegdemonstrációkhoz képest
ĀMíg Emmanuel Macron francia elnök az ukrán konfliktus kapcsán figyelembe venné Oroszország biztonsági érdekeit, addig Olaf Scholz német kancellár az illuzórikus teljes ukrán győzelem mellett áll ki – G. Fehér Péter írása
ĀEz az utazás lett volna a király első külföldi állami látogatása trónra lépése óta
ĀA csütörtök esti felfordulás ellenére a kormány azt közölte, készen állnak III. Károly brit uralkodó fogadására
ĀFranciaországban ismét százezrek tiltakoztak a vitatott nyugdíjreform ellen
ĀÓriási erőkkel biztosítják majd a rendet Franciaországban a vitatott nyugdíjreform elleni kilencedik tiltakozó napon
ĀJudith Sargentini és Gwendoline Delbos-Corfield mélyen hallgat a franciaországi eseményekről
ĀAz államfő megerősítette, hogy Élisabeth Borne miniszterelnök továbbra is a bizalmát élvezni
ĀTovábbra is forrnak az indulatok Franciaországban
ĀA francia elnök nem tervezi sem a kormány átalakítását, sem a nemzetgyűlés feloszlatását a nyugdíjreform elleni tiltakozások miatt
ĀFranciaországban incidensekkel teli spontán tiltakozások törtek ki a kormány elleni bizalmatlansági indítványok elbukása után
ĀTavaly 669 delfin tetemét találták meg a francia partokon
ĀAz erőszakos megmozdulások ellenére a kormány hajthatatlannak mutatkozik a reform visszavonását illetően
ĀAz ENSZ szerint Putyin nem vált nemkívánatos személlyé
ĀA rendőrség arra számít, hogy péntek este Párizsban, a Concorde téren ismét lehetnek spontán megmozdulások