Karácsonynak Gyurcsány bizalmasa a legfontosabb
ĀA főpolgármester korábbi kijelentésével szembemenve igazgatósági tagsággal ajándékozta meg főtanácsadóját, Gál J. Zoltánt
ĀA főpolgármester korábbi kijelentésével szembemenve igazgatósági tagsággal ajándékozta meg főtanácsadóját, Gál J. Zoltánt
ĀGál J. Zoltán a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági tagja lett, Karácsony beszavaztatta a bukott kampányfőnökét
ĀKarácsony egy személyben döntött a '93-as, illetve '97-es gyártmányú, nem klimatizált villamosokra kiírt közbeszerzésről
ĀKarácsony újabb próbálkozása, hogy ne Budapest összeomlott közlekedéséről beszéljen
ĀDiszkriminatív döntés
ĀA baloldali főpolgármester választási programját a tetteivel vetette össze a Fidesz fővárosi szervezete
ĀNem hívta össze a Fővárosi Közgyűlés ülését, pedig a Fidesz sok mindenről kérdezte volna
ĀEgyszemélyes demokrácia
ĀAzért kellett elhalasztani a Fővárosi Közgyűlést, mert a főpolgármester nem kért a Fidesz támogatásából
ĀA főpolgármester a tervezett ülés elején bejelentette a testület határozatképtelenségét
ĀFürjes Balázs: Konstruktív megoldási javaslatot tettünk Karácsony Gergelynek
ĀDiszkriminatív útfelújítási program
ĀAz ingyenes lapoknak négy oldalt kell biztosítaniuk a Fővárosi Önkormányzat számára
ĀA főváros által meghatározott hirdetések megjelentetéséhez kötnék az ingyenes újságok terjesztéséhez adott jogosultságot
ĀA Fidesz nyomására lép Karácsony - A Városligeti Építési Szabályzat módosítása jogszabályellenes
ĀMiközben a főváros baloldali vezetése is benyújtotta gazdasági mentőcsomag-javaslatát, addig újabb lépéssel lehetetlenítené el a Liget-projektet
ĀMérföldkőhöz érkezett hazánk legnagyobb léptékű kulturális fejlesztésének ügye
ĀNem támogatja a budapesti turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokat a Fővárosi Önkormányzat, pedig számos nemzetközi példa igazolja, hogy ez lehetséges, ráadásul az államkincstár szerint forrás is lenne rá
ĀMiután a Demokratikus Koalíció a Fővárosi Közgyűlés előtti napon tudatosította, hogy nem szavazza meg a temetkezési költségek emelését, az előterjesztést visszavonták
ĀTemetkezésidíj-emelést javasol az MSZP-s Tüttő Kata a közgyűlésnek
ĀA módosított szervezeti és működési szabályzat értelmében a főpolgármester egyedi döntésével bármelyik, a Főpolgármesteri Hivatal állományába tartozó tisztviselőre, munkavállalóra rábízhatja a főváros képviseletét
ĀAz éves BKV-bérleteket hosszabbítaná meg a nagyobbik kormánypárt
ĀA parlament több mint húsz alkalommal ült össze a veszélyhelyzet idején, a főpolgármester nem egyeztet a frakciókkal
ĀA főpolgármester több mint ötven előterjesztésről tervez dönteni
ĀKarácsony Gergely a rendkívüli jogrend lehetőségével élve 61 döntést hozott meg egyeztetés nélkül
ĀLáng Zsolt: Ha Karácsony Gergelynek valóban fontos a részvételiség, itt az idő, hogy megkérdezze a budapestieket, ők valójában mit szeretnének
Ā„Hiteltelenné válik a főpolgármesternek a zöldfejlesztések prioritását hirdető politikája”
ĀAz egykori főpolgármester szerint Karácsonynak nemet kellett volna mondania a DK zsarolására
ĀLáng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője javasolta a kezdeményezés visszavonását