Jövő szerdán hallgatja meg a Honvédot az UEFA a Craiova elleni botrány kapcsán
ĀAz európai szövetség elutasította a kispestiek óvását, a magyar klub ezt követően kért személyes meghallgatást
ĀAz európai szövetség elutasította a kispestiek óvását, a magyar klub ezt követően kért személyes meghallgatást
ĀA hétvégi spanyol bajnoki fordulóban még biztosan nem lép pályára a Barca argentin klasszisa
ĀArda Turan tavaly megvert és fegyverrel fenyegetett egy török popénekest
ĀA marosvásárhelyi születésű futballedző kiakadt a magyarellenes rigmusokat skandáló román szurkolókra
ĀAzt viszont nem zárja ki a Hertha korábbi trénere, hogy újra a Bundesligában edzősködjön
ĀAz élvonalbeli csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe
ĀA Real Madrid védője vasárnap 167. alkalommal lépett pályára a spanyol nemzeti csapatban
ĀAlekszandr Kokorin és Pavel Mamajev azért került rács mögé, mert tavaly októberben egy étteremben megtámadott és megsebesített két embert
Ā„Figyelmetlenségekből kaptunk gólokat, ilyesmi nem történhet meg nemzetközi szinten, ehhez hasonló hibákat nem fogadok el egyetlen mérkőzésen sem”
ĀAz ötszörös magyar bajnok labdarúgó 86 éves volt
ĀA szervezők szerint a szimbólum egy olyan eseményt jelképez, amely úgy köti össze az egész világot, hogy közben a helyi arab kultúrára és a sportágra való utalásokat is tartalmaz
ĀGiorgio Chiellinit megműtötték, várhatóan jövő márciusban léphet újra pályára
ĀA magyar játékosé mellett Lionel Messi és Juan Fernando Quintero találata kapott helyet a legjobb három között
ĀIgazi, büszke magyar volt, aki nem titkolta antikommunista nézeteit. Amikor nyilatkozott, sose felejtette megemlíteni, hogy mindig a magyarok millióiért játszik, ha nemzeti színekben pályára lép - mondta az Aranycsapat balszélsőjéről Szijjártó Péter
ĀKisorsolták az Európa Liga csoportjait
ĀA korábbi legendás kapus januártól igazgatótanácsi tagként segíti a klubot, 2022-től pedig átveszi Rummenigge helyét a vezérigazgatói székben
ĀSzépen hozott a konyhára az EL-főtáblára jutás
ĀAz előző szezonban elődöntős holland gárda Thomas Doll csapatát, a ciprusi APOEL-t búcsúztatta +VIDEÓ
ĀÚgy tűnik, véget ér a hosszú hetek óta tartó huzavona a brazil csatár játékjogáért
ĀIscót is kénytelen nélkülözni Zinedine Zidane
ĀA Barca B csapatának új stadionja is a holland legenda nevét viseli majd +VIDEÓ
ĀA címvédő háromgólos vereségbe szaladt bele a Puskás Akadémia ellen
ĀCristiano Ronaldo gólját érvénytelenítette a bíró, de így sem forgott veszélyben a Zebrák sikere +VIDEÓ
ĀA Vörösök immár negyven mérkőzés óta veretlenek hazai pályán +VIDEÓ
ĀA Kisvárda legyőzte az Újpestet, a ZTE nyerte az újoncok csatáját
ĀA Crystal Palace elhozta a három pontot az Old Traffordról +VIDEÓ
Ā„Akik lenézték a Suduvát, és meglepődtek, hogy milyen nehéz mérkőzést játszottunk, azok nem értik ennek a sportnak a lényegét”