Ferencváros–Újpest-derbivel zárul az NB I-es fordulója
ĀA csapatokat csupán két pont és két hely választja el egymástól a tabellán
ĀA csapatokat csupán két pont és két hely választja el egymástól a tabellán
ĀA magyar válogatott játékosának felépülése olyan jól halad, hogy egy-két héten belül már a csapattal edzhet
ĀAnnak idején a Fradi ifibe is majdnem bekerült, de rájött, hogy nincs annyi ideje, amennyi edzése lenne
ĀJürgen Klopp irányításával a Pool szakmai stábja már a téli erősítéseken töri a fejét
ĀA világhírű magyar játékos már most olyan hihetetlen összegeket keres, hogy akár nyugdíjba is vonulhatna
ĀA veretlenül listavezető Bayer Leverkusen folytatta remek szériáját
ĀSir Bobby Charlton az angol válogatottban összesen 106 alkalommal szerepelt, 49 gólt lőtt, 1966-ban pedig világbajnokságot nyert
ĀKüzdenie kellett, hogy bebizonyítsa az embereknek, nagyszerű játékos lehet belőle
ĀAz értékesítés első szakasza október 3-án kezdődött, és jövő csütörtökig tart
ĀA sportoló bokasérülést szenvedett a keddi Európa-bajnoki selejtezőn
ĀA Vörösök szombaton kora délután fogadják az Evertont
ĀA magyar válogatott legutóbbi kerete 26 főből állt
ĀTöbb mint egy héttel a jövő vasárnap sorra kerülő mérkőzés előtt minden jegy elkelt
ĀNem köntörfalazott a magyar válogatott csapatkapitánya
ĀA magyar csapat 2016-ban 11,5 millió eurót, 2021-ben pedig 10,25 milliót kapott az Eb-szereplésért
ĀA Barcelona legtehetségesebb fiatal focisták közé választott játékosa számára nem kérdés a cél
ĀAz is kiderült, hogy a magyar klasszis csak elvétve játszik a FIFA-val, inkább a való életben lő gólokat
ĀA Szpari középpályása a földön maradt
ĀNem keltett különösebb meglepetést, hogy október 9-én, hétfőn Szaúd-Arábia hivatalosan is benyújtotta pályázatát
ĀFontos nekik, hogy minden munkavállalójuk elfogulatlan és feddhetetlen legyen
ĀA két csapat játékosai durván egymásnak estek
ĀA hétszeres aranylabdás Messi sérüléssel bajlódik
ĀA szülők teljesen összetörtek
ĀAz olasz tréner így örök életre szóló szerződést köt hazánkkal
ĀMindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC
ĀA Bayern München megőrizheti a veretlenségét az FC Köbenhavn vendégeként
ĀSzívleállásra gyanakodtak, de gyorsan kiderült, hogy más áll a háttérben