Történelmi haditengerészeti együttműködés
ĀElső alkalommal tartottak közös őrjáratot orosz és kínai tengeralattjárók a Csendes-óceánon
ĀElső alkalommal tartottak közös őrjáratot orosz és kínai tengeralattjárók a Csendes-óceánon
ĀA nukleáris meghajtású hadihajó 1997 óta először hajózott ki – felkészül a zászlóshajó szerepére
ĀJelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Ā2035-ig készül el az a fejlesztési program, amely modern és még be sem vezetett technológiákat alkalmazna a flotta megerősítésére
ĀA flottaegység a Balti-tenger felé tartott
ĀA két világháború között Fiume megmaradt a magyar kereskedelmet kiszolgáló központnak
ĀA tőzsdei cég többségi tulajdonrészt szerzett a PANNON BUSZ-RENT Kft.-ben
ĀA gyakorlatot a hatályos nemzetközi jogi normáknak megfelelően hajtják végre
ĀA teljes keretösszeg csaknem kétharmadát fedik le
ĀHáromszáz hajó és tengeralattjáró valamint húszezer ember vesz részt a kiképzésen
ĀA felfedező korábban is talált nagy dolgokat, de ez mindenen túltesz
ĀAz ukrán rakéták és tengeri drónok súlyos károkat okoztak
ĀOroszországban van a világ egyik legszokatlanabb és legkevésbé ismert vízi alakulata – a harcoló delfinek flottája
ĀEgy gyártási hiba miatt 45 gép kényszerül pihenőre
ĀÚjságíróknak eddig nem volt lehetőségük betekintést nyerni az orosz elnök által használt repülőgép belsejébe
ĀEz a flotta már használhatatlanná tette az oroszok Fekete-tengeri Flottáját.
ĀA légitársaság az A321neo családba tartozó repülőgépekre kötött szerződést az Airbusszal
ĀA hajók érkezése mérföldkő a balatoni hajózásban
ĀKomoly változásokon megy keresztül az orosz haderő és haditengerészet az idei év folyamán