Kilencven éve született az örök Szindbád
Ā„Káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok” – A legenda szerint Latinovits Zoltánt Bajor Gizi fedezte fel
Kiderült, mikor jelenik meg a Gyurcsányról szóló Elk*rtuk című film
ĀAz előzetes bemutatójának időpontját és a film plakátját is megtekintheti cikkünkben!
Budapesti Klasszikus Film Maraton Jancsó, Huszárik, Moholy-Nagy filmjeivel
ĀRégi közönségkedvencek és ritkán látható, felújított alkotások a vásznon, több fővárosi helyszínen
Állami gyászszertartáson búcsúztatják el Jean-Paul Belmondót
ĀA csütörtöki megemlékezésen Emmanuel Macron államfő búcsúztatja el a legendás színészt
Legendák előtt tiszteleg a Budapesti Klasszikus Film Maraton
ĀA közönség több budapesti helyszínen, köztük a Szent István-bazilika előtti téren tekintheti meg a Nemzeti Filmintézet által restaurált filmeket
Jean-Paul Belmondo előtt is tiszteleg a 11. Frankofón Filmnapok
ĀA hétfőn elhunyt színészlegendára a Riói kaland című filmjével emlékeznek vasárnap a Francia Intézetben
Apraja-nagyja
ĀAz élet dicsérete ízig-vérig kosztümös angol sorozat, szemet gyönyörködtető tájakkal
„A Dűne velencei premierje ráirányítja a figyelmet a virágzó magyar filmiparra”
ĀA Variety cikke szerint jelentős szakértelemmel és munkaerővel járult hozzá Magyarország a 160 millió dolláros eposz megvalósulásához
Néhány édesség, egy jó ötlet és egy kiváló színésznő
ĀA Notting Hill-i cukrászda nem túl eredeti történetét a szereplők dobják fel és teszik értékessé
Nincs új a nap alatt, de a régi még mindig szórakoztató?
ĀRendkívül sok beszéd és többé-kevésbé vicces jelenetek közt bukdácsol előre Laurent Tirard filmje
Indul a Fóti Filmstúdió fejlesztése
ĀMinden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése
Nyugdíjas nyomozó
ĀMaite Alberdi nagy türelemmel és alapossággal gyúrta meg Oscar-jelölt dokumentumfilmjét – Pablo Valdés kamerája szépen kidolgozott állóképekkel is oldja a hagyományos dokumentarista jelleget
Háromszázhetven filmet vetítenek a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon
ĀTöbb program is megemlékezik majd a kecskeméti rajzfilmstúdió alapításának ötvenéves jubileumáról is
Oscar-jelölt és Arany Pálma-díjas alkotás a CineFesten
ĀA 17. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kisjátékfilmes versenyprogramja minden eddiginél erősebbre sikerült
Hét nap mozi
ĀPremier előtti vetítésekkel, közönségsikerekkel és a legjobb művészfilmekkel hozza vissza a mozizás közösségi élményét a nyolcadik Vertigo Filmhét augusztus 5-től
Új szintre emelkedik a hazai filmgyártás
ĀHunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel
A francia kritika imádja Enyedi új filmjét
ĀA Le Figaro a kritikájában egyenesen mesterműnek titulálta A feleségem történetét
Amikor az amerikai álom nem álmodható
ĀLee Isaac Chung filmje kemény társadalmi és családi dráma az első generációs bevándorlók beilleszkedésének nehézségeiről és az elhagyott kultúra szorító erejéről
Magyar moziklasszikus a cannes-i retrospektív programban
ĀFrancia munka a kritikusok kedvence
Újraindult az élet a Croisette-en
ĀSzigorú biztonsági protokoll mellett, de élőben vette kezdetét a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál