Befejeződött az első magyar–marokkói koprodukcióban készült film forgatása
ĀA Sirokkó című film egy férfi odüsszeiájának története
ĀA Sirokkó című film egy férfi odüsszeiájának története
ĀA levetítendő alkotások között van az elmúlt év két animációs sikerfilmje
ĀMoldovai Katalin Elfogy a levegő című drámájának történetét megtörtént események inspirálták
ĀAmerikában már nem nagyon dolgozhat, lehet, hogy tényleg visszavonul
ĀTíz éve lett öngyilkos a nagy sikerű, Indul a bakterház című film főszereplője, Olvasztó Imre
ĀEgy hónapja debütált a mozikban, és egyik rekordot dönti a másik után
ĀA filmalkotásokat egy háromtagú szakmai zsűri bírálja majd el
ĀAz Árpádok felemelkedése még nem látott nemzeti kincseket is bemutat a nagyközönségnek
ĀA miniszterelnök szereti a csehszlovák mozit és az egyik kortárs magyar költőt/írót
ĀA jegybevételek messze elmaradtak a várakozástól
ĀA díjat olyan művészeknek ítéli oda, akiknek pályafutása jelentős, globális kulturális hatással volt
ĀA pakisztáni Pandzsábban kifogásolható tartalmakra hivatkozva akadályozták meg a film vetítését
ĀA netflixes Paradise jövőképe félelmetesen reális. Gondolatébresztés, morális viták és csavar csavar hátán
ĀZsámbékon át Piliscsabáig jártam esténként a vidéket, az ellenőrzési naplókban fontos helye volt annak a bejegyzésnek, mi szerint a mozik a műsorrendnek megfelelő filmet adják
ĀA One Life című filmet szeptemberben mutatják be a torontói nemzetközi filmfesztiválon
ĀA filmet Magyarországon a tervek szerint novemberben mutatják be
ĀA színész maga is elismerte, hogy bizonytalan a franchise jövője
ĀA cél, hogy a filmekkel bemutassák a gyermekek és a fiatalok hétköznapi médiahasználatával kapcsolatos veszélyes, ártalmas jelenségeket
ĀEhhez hardcore-nak kell lenni
ĀTurai Balázsnak régóta inspirációt jelent Terry Gilliam életműve, többek között ezért is keresték fel
ĀA tíznapos TIFF nyitófilmje Taika Waititi futballvígjátéka, a Next Goal Wins lesz
ĀA hétvégén 162 millió dollár értékben adtak el jegyet a filmre, ezzel a Barbie megelőzte a 2019-ben bemutatott Marvel Kapitányt
ĀAz ország más tartományaiban továbbra is forgalmazzák a filmet
ĀFontos hír érkezett a Netflix háza tájáról, amely alaposan meg fog döbbenteni nagyon sokakat világszerte
ĀA hajmeresztő mutatványok biztosítása egy vagyonba kerül
ĀA filmvárosban utoljára több mint 60 éve fordult elő hasonló sztrájk