Szó sincs arról, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet zárni a Néppártból
ĀNovák Katalin szerint az EPP-nek meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését
ĀNovák Katalin szerint az EPP-nek meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését
ĀA találkozókon szóba kerülnek az eddig elért eredmények és a következő időszak kormányzati feladatai is
ĀAz ellenzéki pártok szegény és hátrányos helyzetű embereknek ajánlottak pénzt, hogy szerepeljenek egy valótlan tartalmú lejárató videóban, de olyan is volt, akit fenyegetéssel vettek rá a szereplésre
ĀMagyarország a példa arra, hogy a negatív demográfiai trendek megfordíthatók és képesek vagyunk belső erőforrásainkra támaszkodva biztosítani a jövőnket - fogalmazott az államtitkár
ĀElképesztő az a pökhendi, vádaskodó magatartás, amit az új főszerkesztő már az első lapszámban megenged magának - írta a Józsefvárosi Fidesz
ĀAz ellenzék politikusai folyamatosan és egyre agresszívabban áskálódnak Magyarország ellen - mondta a kormánypártok brüsszeli delegációvezetője
ĀA kormány támogatottsága országosan erős, mondta a miniszter
ĀAntonio Tajani, az EPP alelnöke szerint Európa érdeke is a Fidesz további tagsága
ĀAzé lesz Európában a vezető szerep, aki képes a kontinensnek megfelelő szerepet találni az átalakuló globális környezetben
ĀA Gothár-ügy is szerepelt a parlamentben a napirend előtti felszólalások között
Ā„Ha egy balliberális, egy volt SZDSZ-es egy budapesti színházban szexuálisan zaklat, azzal az ellenzéknek nincs baja”
ĀSzégyen, hogy Gyurcsány, Karácsony és az egész baloldal mélyen hallgat - így reagált a Fidesz Gréczy Zsolt nyilatkozatára
ĀAz ellenzék pártpolitikai célokra használja ezt a komoly témát a kormánypárt szerint
ĀFidesz: Amennyiben bárki innen szerzett adatokra hivatkozik, az nyilvánvaló hamisítvány
ĀEgy hackercsoport állítólag azzal fenyegetőzik, hogy nyilvánosságra hozza a lementett adatokat
ĀNémeth Szilárd elmondta, az elmúlt két hónapban emelkedett az illegális határátlépési kísérletek száma
ĀA Fidesz aktív és elismert tagja az IDU-nak
Ā„A gyermekeink jövője a tét”
ĀNagyon úgy tűnik, hogy védeni akarták a szexuális zaklatót. Attól tartunk, hogy nemcsak a színházban, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhatnak - fogalmazott Halász János
ĀA pedagógusok bére az elmúlt években átlagosan 50 százalékkal emelkedett
ĀA nagyobbik kormánypárt közleményben reagált Komáromi Zoltán nyilatkozatára
ĀA Fidesz budapesti szervezete kiáll a demonstráció résztvevői mellett
ĀSzeretnénk tisztán látni, hogy pontosan mit lehet tudni Soros György újabb Magyarország-ellenes akciójáról - fogalmazott Halász János
ĀA fenntartható fejlődés bizottságában a főpolgármester kérdéseket kapott arról, hogy mi is az a klímavészhelyzet, a válaszából pedig az derült ki, hogy semmilyen konkrét intézkedési tervük nincs - mutatott rá Böröcz László
ĀAlpolgármesteri posztokkal „fizet” a szocialista polgármester
ĀOrbán Viktor eddig kilenc alkalommal élt ezzel a lehetőséggel
ĀJanez Janša szerint nem kellene büntetni a pártcsalád legsikeresebb pártját
ĀA Fidesz szerint az ellenzék a „politikai garázdálkodást” is a képviselői beszédjog részeként kommunikálja
ĀA Fidesz sajtóközleményében reagált a korábban felmerülő hírre
ĀMiközben most az önkormányzatokban saját maguknak sorra emelik a fizetéseiket egyetlen többlettámogatást, béremelést és sem szavaztak meg