Ausztrál Nagydíj: Sainz győzött Melbourne-ben, Verstappen kiesett
ĀA 29 éves Ferrari-pilótának ez volt pályafutása harmadik futamgyőzelme, és az első Ausztráliában, ahol eddig még dobogóra sem sikerült állnia
ĀA 29 éves Ferrari-pilótának ez volt pályafutása harmadik futamgyőzelme, és az első Ausztráliában, ahol eddig még dobogóra sem sikerült állnia
ĀA Szaúdi Nagydíj első szabadedzése után közölték, hogy vakbélműtét vár rá, így a további programban már nem vett részt Dzsiddában
ĀAz osztrák expilóta Ferrari F512M típusú személyautóját 1995 áprilisában, a San Marino-i Nagydíj első időmérő edzése után lopták el ismeretlen tettesek
ĀAz Aston Martinnal versenyző Fernando Alonso végzett másodikként
ĀA második legjobb időt a brit George Russell (Mercedes), a harmadikat pedig a kínai Csou Kuan-jü (Sauber) autózta
ĀA második időt Sergio Perez (Red Bull), a harmadikat pedig Lewis Hamilton (Mercedes) autózta
ĀSzimulátoros berkekben a magyar versenyző neve évek óta jól cseng
ĀLewis Hamilton utolsó évére készül a Mercedes Forma–1-es csapatánál
ĀA Forma–1-es szezon jövő szerdán, a bahreini hivatalos teszttel kezdődik
ĀHamilton csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrarinál versenyez
ĀA hétszeres Forma–1-es világbajnok a Ferrariba ül át
ĀA hétszeres világbajnok 2013 óta a Mercedes versenyzője
ĀNagy napra készül a hétszeres világbajnok Forma–1-es pilótalegenda, aki az elmúlt évtizedet a nyilvánosság elől elrejtve töltötte
ĀAz olasz csapat színeiben eddig 103 versenyen állt rajthoz
ĀA Forma–1 hétszeres világbajnoka, minden idők egyik legnagyobb és legeredményesebb autóversenyzője szerdán születésnapos
ĀMichael B. Jordan sokkoló balesetéről új videó látott napvilágot
ĀA Latin Grammy-díjátadón több dologgal is borsot törtek Gerard Piqué orra alá
ĀA 26 éves versenyző idei 12., pályafutása 32. pole pozícióját szerezte meg
ĀCarlos Sainznak, a Ferrari spanyol versenyzőjének az autóján olyan sérüléseket okozott a meglazult aknafedél, hogy nem tudta folytatni az edzést
ĀAz élénkpiros versenyautó 38 éven át egy amerikai gyűjtő birtokában volt
ĀMióta a Ferrari a 2022-es szezon végén menesztette Mattia Binottót, a rutinos technikai szakembert több csapattal is szóba hozták
ĀSzombaton a sprintkvalifikáció következik, majd a sprintfutam
ĀA Red Bull háromszoros világbajnoka, Max Verstappen mindhárom szabadedzést az élen zárta, így igencsak meglepő véget ért az időmérő
ĀEzzel a teljesítménnyel az összetett harmadik helyére lépett elő
ĀAz austini verseny az idei naptár ötödik sprintfutamos hétvégéje
ĀA csomagolás mindent visz, örök emlék marad azoknak, akik ilyen ajándékot kapnak
ĀA holland mellől Oscar Piastri, a McLaren fiatal ausztrál versenyzője rajtolhat a második helyről