Kosárlabda élvonal: már csak az Alba Fehérvár hibátlan
ĀA listavezető vasárnap szoros összecsapáson öt ponttal kerekedett vendéglátója, a Kecskemét fölé
ĀA listavezető vasárnap szoros összecsapáson öt ponttal kerekedett vendéglátója, a Kecskemét fölé
ĀA mezőny legeredményesebb játékosa a sárga-feketék irányítója, Stefan Pot volt, aki 20 pontig jutott
ĀA harmadik negyedben lángra kapott az Olaj, és ezt a lendületet egészen a végéig tudta tartani
ĀSomogyi az előző idényben a bajnoki ezüstérmes Alba Fehérvár színeiben átlagban 12,8 pontot dobott, új helyén pedig elégedett az eddig tapasztaltakkal
ĀA legutóbb döntős fehérvári alakulat is idegenben győzött: szegedi fellépésén 102-98-as győzelmet aratott. Szintén vendégként nyert a Szolnok, amely Sopronban diadalmaskodott hét pont különbséggel
ĀCsapata egyik legjobbjaként, győzelemmel debütált a korábban Körmenden és Szombathelyen is pattogtató Golomán György a Gironában
ĀMilos Konakov szerint „régi-új arcokkal” erősödött a Falco KC
ĀAz olimpiai előselejtezőn 3 meccset is elvesztő magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint új korszaknak kell kezdődnie
ĀGliwicében zajlik az olimpiai előselejtező torna
ĀSzerdán a bosnyákok ellen fejezi be az olimpiai előselejtezős sorozatát a magyar férfi kosárlabda-válogatott
ĀA nemzeti együttes a múlt héten a Messzi István Sportcsarnokban két tesztmeccset vívott, s előbb pénteken 90–68-ra kikapott Izraeltől, majd vasárnap 73–69-re megverte Izlandot
ĀA sztár a nevezetes ruhadarabot az 1992-es barcelonai olimpiai aranyérem átvételekor viselt az eredményhirdetésen
ĀMásodik helyen jutottak tovább csoportjukból Váradi Kornél fiataljai
ĀAz egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második mérkőzését vasárnap rendezik ugyancsak a katalán fővárosban
ĀA címvédő és Euroliga-győztes Real Madrid győzött szombaton a Joventut Badalona vendégeként a spanyol kosárlabda-bajnokság elődöntőjében
ĀTörténete első bajnoki címére hajt az alapszakaszgyőztes coloradói együttes
ĀFordított és megérdemelt győzelmet arattak a vasi piros-feketék a bronzcsata ötödik felvonásán
ĀAz áprilisban kupagyőztes Falco sorozatban negyedszer ünnepelhetett
ĀA Körmend jól kezdte a találkozót, de hiányzott a légiósoktól az extra teljesítmény
ĀAz élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság második döntős meccsét 81–80-ra megnyerték a fehérváriak
ĀA Rába-partiak 48 ponttal verték otthon a ZTE csapatát a férfi kosárlabda NB I harmadik helyéért zajló párharc szombati mérkőzésén
ĀKomoly hátrányból álltak fel a sárga-feketék
ĀA német együttes a vasárnapi döntőben – a sorozat honlapja szerint – a Hapoel Jerusalemmel csapott össze, és 77–70-re diadalmaskodott
ĀA helyosztós párharcok pénteki negyedik felvonásán a debreceniek hazai környezetben 88–79-re nyertek a Sopron ellen, míg a szolnokiak nagy csatában 85–83-ra diadalmaskodtak a Kecskemét vendégeként, így mindkét gárda 3–1-es összesítéssel lépett tovább
ĀKiválóan kezdte az elődöntős csatát a bajnoki címvédő szombathelyi csapat, aztán majdnem elszórakozta a tetemes előnyt
ĀAz európai szövetség honlapjának beszámolója alapján a Real Madrid és a Partizan is 50 ezer eurós pénzbüntetést kapott
ĀA váratlanul egyoldalú finálé legeredményesebbje Perl lett 15 ponttal
ĀAz MK idei lebonyolítása annyiban változott, hogy már nincs nyolcas döntő