A nyolcvan éve született Albert Flóriánra emlékeztek
Ā„Flóri Császár volt, de szerény maradt!”
Ā„Flóri Császár volt, de szerény maradt!”
ĀPeter Stöger vezetőedző sorozatos fegyelmi problémák miatt hagyta ki a 25 fős névsorból a csapat egyik legjobb csatárát
ĀA címvédő zöld-fehérek 4-2-es győzelmet arattak a Loki ellen
ĀMegvan a magyar bajnok csoportmeccseinek menetrendje
ĀKubatov Gábor: Egy 32-szeres bajnokcsapatnál mindennek a helyén kell lennie + GALÉRIA
ĀA magyar bajnokcsapat a német Bayer Leverkusennel, a skót Celtic Glasgow-val és a spanyol Real Betisszel szerepel azonos négyesben
ĀKettős vereség után az Európa-ligában szerepelhet a Ferencváros Ami az első játékrészben működött, az a másodikban már nem, mondta Dibusz
Ā„Kedden a Young Boys ellen olyan Ferencváros lép pályára, amely készen áll a küzdelemre”
ĀA visszavágón egy hazai győzelem történelmi sikert jelenthet
ĀA Fradi elnöke kudarcként élné meg, ha a Bajnokok Ligája helyett idén csak az Európa-ligában szerepelhetne a csapat
ĀA Slavia Praha elleni BL-selejtező visszavágóján 1-0-ra nyert a cseh együttes, de ezzel még a Ferencváros ment tovább - A magyar csapat ellenfele a svájci Young Boys lesz a BL-főtábláért
ĀNagyon erős az ellenfelünk, amelynek tisztában vagyunk a kvalitásaival, de a sajátunkkal is, és mi erre próbálunk majd építeni - mondta a csehek elleni BL-visszavágó előtt a zöld-fehérek trénere
ĀMondhatjuk, hogy a Slavia a párharc esélyese, de nekünk is megvannak a minőségi játékosaink, és ha a legjobb formánkat nyújtjuk, akkor továbbjuthatunk - mondta a Ferencváros vezetőedzője
ĀA magyar bajnokcsapatnak előbb még a cseh Slavia Prahán kellene túljutnia
ĀA címvédő zöld-fehérek hazai pályán 2-1-re kaptak ki a Kisvárdától a labdarúgó NB I nyitófordulójában
ĀA magyar bajnokcsapat a Slavia Prahával találkozik a harmadik fordulóban, ha kiejti a litván Zalgiris Viniust
ĀA zöld-fehérek 3-1-es győzelmet arattak a Prishtina otthonában, így 6-1-es összesítéssel jutottak a BL második selejtezőkörébe, ahol a litván Zalgiris lesz az ellenfelük
ĀA koszovói FC Prishtina elleni Bajnokok Ligája-selejtező második meccsét háromgólos előnnyel várja a Fradi
ĀA koszovói FC Prishtina együttesét gyűrték le a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában
ĀA zöld-fehérek hazai pályán kezdik majd a párharcot a Pristina ellen
ĀKubatov Gáborhoz fordultak kérésükkel a Ferencváros szurkolói, az FTC elnöke a közösségi oldalán reagált: „Természetes. A haza minden előtt”
ĀAmennyiben az első fordulóból továbbjut, az előző kiírásban csoportkörös magyar csapat hazai pályán kezdi majd ezt a párharcot is
ĀA zöld-fehérek hazai pályán kezdik majd a párharcot a BL-selejtezőben
ĀÉszakír, máltai vagy izlandi riválist is kaphat a magyar bajnok
ĀA cél az újabb bajnoki arany és az, hogy nemzetközi szinten is megfelelően képviseljék a klubot, lehetőleg valamelyik sorozat csoportkörébe jutva - mondta Peter Stöger
ĀNem sikerült a címvédés a zöld-fehéreknek, az olasz Pro Recco 9-6-ra győzött a fináléban
ĀOsztrák tréner váltja Szerhij Rebrovot az FTC futballcsapatának kispadján
ĀAz ukrán tréner három idény alatt három bajnoki címet nyert a csapattal
ĀAz FTC elnökét váratlanul érte az ukrán szakvezető döntése, de leszögezte, már keresik az utódját, több jelöltjük is van