Kedden folytatódik a Bajnokok Ligája
ĀKét mérkőzéssel kedden megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője
ĀKét mérkőzéssel kedden megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője
ĀA 126-szoros brazil válogatott futballistát szexuális zaklatás miatt ítélték el
ĀEgyelőre kétséges, hogy a játékos elő tudja-e teremteni az összeget
ĀA katalán együttes a második félidőben kétszer is hátrányba került, és ugyan mindkétszer egyenlíteni tudott, a győzelmet nem tudta kiharcolni
Ā380 000 dolláros (135 millió forintos) kikiáltási áron árverésre bocsátják azt a papírszalvétát, amelynek révén a rajta lévő megállapodásnak köszönhetően Lionel Messi az FC Barcelonához került a 2000-es évek elején
ĀA még kiadó helyek a szerdai (mai) játéknapon kelnek el
ĀA katalán sztárcsapat Joao Félix mesteri találatával 1–0-ra győzött hazai pályán
ĀA címvédő Manchester City 0–2-ről fordított és csoportelső
ĀA Manchester City és az RB Leipzig is továbbjutott már, a Lazio is győzni tudott
ĀA Barcelona legtehetségesebb fiatal focisták közé választott játékosa számára nem kérdés a cél
ĀVasárnap este a Granada elleni a 2–2-re végződő meccs első félidejében kellett sérülés miatt lecserélni Jules Koundét
ĀA jelenlegi szezonban öt gólt és három gólpasszt jegyzett, ezzel csapata legeredményesebb játékosa
ĀA csapat korábbi játékosa győzelemmel ünnepelte a kerek számot
ĀA 43 esztendős szakember 2021 novemberében vette át a csapat irányítását
ĀA címvédő Manchester Citynek az első félidőben 22 kapura lövése volt, a vendég Crvena zvezdának mindössze egy, mégis a szerbek vezettek 1–0-ra, aztán a 2.félidőben helyreállt a világ rendje
ĀA meccs emberének a friss igazolású portugált, Joao Felixet választották
ĀA spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 4. fordulójának záró mérkőzésén a Barcelona 2–1-re nyert az Osasuna vendégeként
ĀA gyerekek és szüleik egyre inkább értik és elsajátítják a Barca-stílust és értékrendet
ĀA Barcelona hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Cádizt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén
ĀGólt a Getafe és a katalán sztárcsapat sem szerzett
ĀFranck Kessié döntött úgy, hogy elhagyja a Barcelonát
ĀA Getafe egy 2017-es incidens miatt zárt kapuk mögött rendezte volna meg a Barcelona elleni első fordulós bajnokiját
ĀA lengyel csatár teljesítményét csak Ronaldo és Messi volt képes hozni
ĀAz egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második mérkőzését vasárnap rendezik ugyancsak a katalán fővárosban
ĀA legnagyobb akadályt azt jelenti, hogy a katalán egyesület egyelőre nem tud regisztrálni új játékosokat a liga szigorú pénzügyi szabályzata miatt
ĀAz argentin világbajnok játékosnak június végén lejár a szerződése a Paris Saint-Germain csapatánál
ĀA negyeddöntőben a szerb Partizan ellen 0–2-ről történelmi bravúrral 3–2-re fordító spanyol királyi gárda az elődöntőben az ősi rivális Barcelonával – Hanga előző csapatával – szállt szembe