Az ukrán légvédelmi erők lőtték le az F–16-os vadászgépet
ĀMint ismeretes, volt már tavaly hasonló eset
ĀMint ismeretes, volt már tavaly hasonló eset
ĀA feltételezések szerint nem orosz csapások miatt, hanem pilótahiba következtében zuhant le
ĀSzlovákia 2018-ban, Peter Pellegrini kormánya idején döntött arról, hogy az ország 14 F–16 Block 70/72 típusú amerikai vadászgépet vásárol
ĀAz ukránok máris attól rettegnek, hogy elveszítik a hőn áhított vadászgépeket
ĀAzt próbálják értésünkre adni, hogy az Egyesült Államok és a NATO szó szerint bármire készen áll Ukrajnában – mondta
ĀEzek a gépek fontos szerepet játszanak a védelmi képesség erősítésében
ĀAz ukrán pilótákat Romániában, Dániában, az Egyesült Államokban, továbbá az Egyesült Királyságban fogják kiképezni
ĀA skandináv ország tucatnyi oktatóval részt vesz a legénység kiképzésében
ĀA lengyel légvédelem pénteken egy légi eszköz ideiglenes, néhány percig tartó behatolását észlelte kelet felől az ország légterébe
ĀA keret túlnyomó többségét a holland kormány az Oroszország elleni háborúban védekező ország katonai támogatására szánja
ĀMintegy 43 hektáron terül el, és több mint egymilliárd dollárból húzták fel
ĀLudivine Dedonder hangsúlyozta, Belgium elsősorban saját lakossága biztonságáért felelős, továbbá a balti államokéért, amelyek nem rendelkeznek vadászgépekkel
ĀEzt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter jelentette be a németországi Ramstein amerikai légitámaszponton
ĀA miniszter az interjúban reálisnak nevezte, hogy az F–16-osokat hat-nyolc hónapon belül átadják Ukrajnának
ĀAz ukránok a megváltást várják tőlük, az angol lap lehűtötte a kedélyeket
ĀAz ukrán pilóták számára szükséges nyelvi képzés szintje „fontos” szerintük
ĀAmennyiben Dánia és Hollandia nem képes ellátni ezt a feladatot
ĀEgy volt amerikai hírszerző szerint az ukrajnai konfliktus a végéhez közeledik
ĀDánia és Hollandia megkapta az engedélyt, mehetnek a vadászgépek Ukrajnának
ĀAz ukrán ellentámadás közben a kijevi tisztviselők fokozták a korszerű repülőgépek, különösen az amerikai tervezésű F–16-osok iránti könyörgésüket
ĀAz európai országok még nem kaptak hivatalos engedélyt Washingtontól, hogy ukrán pilótákat képezzenek ki
ĀJoe Biden amerikai elnök kormánya beleegyezett abba, hogy előmozdítsa az F-16-os vadászgépek vitatott eladását Törökországnak
ĀAz F–16-os vadászgépek átadása már korábban is megkezdődhetett volna, de az eszkalációtól való félelem miatt elhalasztották
ĀZelenszkij fordulatot vár a vadászgépek érkezésétől