Oroszok is indulnak a belgrádi evezős világbajnokságon
ĀA szerb fővárosban két férfi és két női versenyzőjük szerepel egyesben, valamennyien semleges státuszban állnak rajthoz
ĀA szerb fővárosban két férfi és két női versenyzőjük szerepel egyesben, valamennyien semleges státuszban állnak rajthoz
ĀA két útvonal nem keresztezi egymást, így akár mindkét kihívást teljesíthetik a résztvevők
ĀA magyar küldöttség eddig három arany-, öt ezüst- és hat bronzérmet szerzett a kínai Csengtuban
ĀAkik inkább az úszást választják, 3,6 kilométert tesznek meg az Abádi-öbölben
ĀA Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapja szerint mintegy 2300 egység evezett a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonalon
ĀA Maty-éren nyolc újabb felnőtt bajnokot avattak szombat délután
ĀA Maty-éren szombaton délelőtt hat felnőtt számban avattak bajnokot
ĀNevezni már lehet a tiszato2023.hu oldalon augusztus 6-ig
ĀA rajt ezúttal is Zamárdiban lesz, az indulóknak Tihanyig oda-vissza összesen nyolc kilométert kell megtenniük
ĀA B döntőben Galambos saját hajójában az utolsó futamban csaknem tíz másodpercet vert a mezőnyre
ĀCsütörtökön startol a szlovéniai kontinensviadal
ĀA mindennapokban masszőrként dolgozó Leenek nem ez lett az első nagy rekordja
ĀHatalmas érdeklődés övezi a regattát
ĀAz olaszországi Sabaudia visszalépett
ĀA magyar egység címét megvédve aranyérmet nyert a müncheni multisport Eb-n
ĀTöbb sportágban egyszerre, egy helyen rendeznek Európa-bajnokságot a napokban. Összefoglalóan ezt nevezik multisport Eb-nek. A házigazda München
ĀMár a pénteki megnyitó előtt rajtol Pétervári-Molnár Bendegúz a Sea Forest pályán
ĀEgyre népszerűbb hazánkban is vízitúrázás, ezért a Magyar Kajak-Kenu Szövetség egy új programsorozatot indított el
ĀA varesei kontinensviadalon kétszer szólt a magyar himnusz, a férfiaknál győzött a könnyűsúlyú egypárevezős és a könnyűsúlyú kettes hajóegységünk
ĀAz ifjúsági női mezőnyben induló Siska Bettina 2000 és 500 méteren is elsőként végzett, a paraevezősöknél pedig Pető Zsolt címét megvédve már negyedszer lett Európa-bajnok
ĀGasztonyi Péter egy rendkívül szoros befutó után célfotót kért, majd az eredményt látva visszaadta a korábban neki kiosztott aranyérmet
ĀA magyar versenyző óriásit hajrázott az utolsó 500 méteren a második helyért
ĀA Maty-éri versenypályán jövő szerdán kezdődik az olimpiai kvalifikációs világbajnokság
ĀA magyar versenyző a döntőben óriásit hajrázva előzte meg lengyel riválisát