Bakondi György: Európa számára a legsúlyosabb fenyegetés az illegális migráció
ĀNagyon fontos, hogy azokkal szemben, akik jogellenesen tartózkodnak az Európai Unió területén, határozottan és egyértelműen lépjenek fel a hatóságok
ĀNagyon fontos, hogy azokkal szemben, akik jogellenesen tartózkodnak az Európai Unió területén, határozottan és egyértelműen lépjenek fel a hatóságok
ĀAz Európai Unió Tanácsa új szabályokat fogadott el a közlekedés biztonságának javítása érdekében
ĀKovács Zoltán szerint a demokratikus rendszer és a döntéshozatali folyamatok védelme a tét
ĀA külpiacokra történő belépéssel a cégek nemcsak saját növekedésüket alapozzák meg, hanem hozzájárulnak egy erősebb, versenyképesebb nemzetgazdasághoz
ĀDömötör Csaba szerint azt az amerikai demokrata politikát akarják folytatni, amely nemrég megbukott az Egyesült Államokban
ĀHankó Balázs szerint a magyar modell a magyar vállalatok által születik meg
ĀFranciaország hagyományos politikai pártjai szinte teljesen szétmorzsolódtak
ĀA kedvezményezettek száma a legnagyobb mértékben Németországban nőtt
Ā„Az EU digitális infrastruktúrájának megerősítése legalább olyan fontos biztonsági szempontból, mint maga a kiberbiztonsági ügynökség”
ĀA házelnök értékelése szerint napjainkban Európa egy képletes politikai, gazdasági és kulturális szőnyegbombázás alatt áll
ĀTovábbra is kedvezőbbek az üzemanyagárak a környező országok átlagánál
ĀHölvényi György olyannak tartaná meg Európát, mint amilyenben felnőttünk
ĀAz orosz kőolajszállítások váratlan, kétnapos megszakításnak okait az hatóságok nem hozták nyilvánosságra
ĀEurópa-szerte rugalmas és hatékonyan működő biogazdaságokat kell kialakítani
ĀA kormány megvédi a nyugdíjakat
Ā„Nekünk és mindenki másnak pedig egy ilyen EBESZ értelmetlen”
ĀA magyar uniós elnökség sikereitől hangos az amerikai sajtó
ĀA részt vevő uniós miniszterek három közös álláspontot fognak kialakítani
ĀLengyelország 2025. január 1-jén veszi át a jelenleg elnökséget betöltő Magyarországtól a pozíciót
ĀAz illegális migráció problémájáról is szó esett a két kormányfő találkozóján
ĀA kritikus gyógyszerek törvény kidolgoztatása, amely az egészségügyi ellátás fenntarthatóságát célozza meg, Várhelyi Olivér magyar biztos feladatkörében lesz
ĀTiltakozunk a valótlan állítások és a kettős mérce ellen
ĀEbben jelentős szerep hárul az Európai Beruházási Bankra