Nélkülük Európa nem lenne többé Európa
ĀBóka János: A magyar elnökség alatt fogadták el az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló határozatot
ĀBóka János: A magyar elnökség alatt fogadták el az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló határozatot
ĀMagyarországot a kerítés miatt, Párizst pedig azért büntetik, mert nem fizet családi pótlékot az illegális migránsoknak
ĀVonakodva bár, de a Nyugat kegyeit élvező liberális elnök elhagyta a palotát, utódját viszont nem ismeri el
ĀÉrzékenyen reagált a piac az orosz vezetékes gáz egyik ágának lekapcsolására
ĀA magyar–román határon évente mintegy húszmillió személy kel át
ĀAz érintett vállalkozásoknak 2024. december 31-ig szükséges megállapodást kötniük a kiberbiztonsági audit elvégzésére
ĀNovák Katalin februári lemondását követően Sulyok Tamás lett a köztársasági elnök
ĀA magyar elnökség egyik legnagyobb sikere a Budapesti Nyilatkozat elfogadása volt
ĀEzzel a felvetéssel állt elő a legnagyobb német szakszervezet, az IG-Metall vezetője
ĀA háttérhatalom elosztott hálózatok összefüggő rendszere, amelyet összetart a közösen vallott ideológia és hatalmuk kiterjesztésének igénye
ĀA találkozóról nem adtak ki közös nyilatkozatot
ĀA kormányfő a közmédiában évet értékelt
ĀNapról napra kiderül, hogy manapság a háborúpártiak vannak többségben, legalábbis Európában, ám eleddig soha, semmilyen észérvvel nem álltak elő a fő okosok, hogy miért is van ez így
ĀNem kétséges, hogy van összefüggés a migráció és a terrorcselekmények között – Cikkünk folymatosan frissül
ĀA politikus szerint ez kiváltható azzal, ha az EU nagy mennyiségben vásárol amerikai olajat és gázt
ĀGulyás Gergely kiemelte, még az Európai Bizottsággal szemben is pert indítottak
ĀVon der Leyen: Jövőre 30,6 milliárd eurót utalunk
ĀAz Egyesült Államok elnökválasztásának eredménye az európai folyamatokra is kihatással lesz
ĀSoha nem látott biztonsági kihívások voltak az elmúlt fél évben Orbán Viktor szerint, de nagy eredményei vannak a soros elnökségünknek
ĀVarsó pénteken jelenti be Romanowski magyarországi menedékjogával kapcsolatos döntéseit
ĀEurópai Tanács: Folytatni kell az orosz háborús képességek korlátozását célzó erőfeszítéseket
ĀHadja Lahbib elmondta, legkésőbb 2030-ig meg kell szüntetni a hiányosságokat
ĀGulyás Gergely: A volt lengyel miniszterhelyettes politikai menedékjogot kért a magyar államtól
ĀA vezetők szigorúbb migrációs politikát sürgetnek
Ā„Erős és széleskörű hálózat kiépítésére kell törekednie”
ĀAz olasz Liga párt vezetője személyesen egyeztetett a magyar kormányfővel
Ā„Az Európai Unió további centralizálását nem tudják elfogadni”
ĀJelentette ki kormányfő a Patrióták Európáért pártcsoport egyeztetésén