Bakondi György: A balkáni útvonalon átterelődés figyelhető meg
ĀElmondta, hogy az európai emberek biztonságát leginkább szolgáló megoldásokra két javaslata volt a magyar kormánynak
ĀElmondta, hogy az európai emberek biztonságát leginkább szolgáló megoldásokra két javaslata volt a magyar kormánynak
ĀRétvári szerint azért akarják megbírságolni Magyarországot, mert betartja a törvényeket
ĀA kormányfő a Kossuth Rádióban kezdte a napot
ĀA Nemzeti Választási Iroda 127 ezer külhoni magyart vett fel a névjegyzékbe
ĀMráz Ágoston Sámuel: Deutsch Tamás tíz ellenzéki politikussal küzdött, akik nem beszéltek az ukrajnai háborúról
ĀMa a politika világában a béke mellett egy közösség elkötelezett, a Fidesz
ĀAz Európai Parlamentben megálljt kell parancsolni annak az őrületnek, ami ott zajlik
Ā„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megőrizzük"
ĀOlyan képviselőkre van szükség az Európai Parlamentben, akik Magyarország érdekeit képviselik
ĀHangsúlyozta: különösen fontos, hogy az egyházak a háború fenyegetettségében élő világban felemelik a szavukat, és tesznek a békéért
ĀKijelentette, az elmúlt tizennégy évben azért dolgoztak, hogy ahol magyarok laknak, ott meg tudják élni az összetartozás élményét
ĀA háromnapos főpróbán az NVI mellett a fővárosi, a 19 területi és az 1264 helyi választási iroda vett részt
ĀAláhúzta: Az észak-atlanti szövetség átlépte a saját maga által előzőleg felrajzott vörös vonalakat
ĀKiemelte: a Városháza nemcsak „óriási tartalékkal” vehette át a fővárost 2019-ben, de „rekord iparűzési adóbevételt könyvelhettek el”
ĀÚgy fogalmazott, velünk azok is jól járnak, aki nem a Fidesz–KDNP-re szavaznak
ĀA Momentum, a Jobbik és az LMP nem jutna egy helyhez sem, ha most vasárnap lenne az EP-választás
ĀA miniszter szerint az Európai Uniónak nem sikerült a versenyképességén javítania az elmúlt öt évben
ĀMagyar Péter ugyanolyan, mint Bangóné vagy mint Márki-Zay
ĀAz ukrajnai háború a pusztítás mellett súlyos gazdasági károkat is okoz
ĀA szavazólapokat a könnyebb megkülönböztethetőség érdekében eltérő színű kerettel látták el
ĀA házelnök felidézte: 2004-ben tartottak először európai parlamenti választásokat Magyarországon, azóta minden alkalommal a Fidesz és a KDNP nyert jelentős fölénnyel
ĀA Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a kormánypártok országjáró fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, a legfontosabb kérdés ma, hogy Európa háborúba megy, vagy béke lesz
ĀA tárcavezető egy kampányeseményen arról számolt be, hogy közeleg az európai parlamenti választás, egyfajta végső visszaszámlálás hangulat érződik Brüsszelben
ĀValamennyit a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt jelentette be
ĀJelezte, hogy a kiviteli tervek idén elkészülnek, és a megvalósítást is elkezdik ebben a ciklusban
ĀKiemelték: a mozgóurna iránti kérelem benyújtása esetén a kérelem a közös eljárás minden választására vonatkozik
ĀAzt írta: A baloldal vezére nem egyszer kifejtette, hogy beleártaná magát az orosz–ukrán háborúba
ĀA pártszervezet szerint mindennek az a célja, hogy megbontsa a csepeli polgári oldal egységét
ĀÚgy fogalmazott, éppen ezért „mi a békességet akarjuk a gyermekeink érdekében”
ĀKérte a település lakóit: június 9-én szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire, hogy folytatni lehessen az elkezdett munkát