Hidvéghi Balázs: Gyurcsány és Karácsony LMBTQ-aktivistákat szabadítana rá a gyerekekre
ĀA politikus szerint mindez egyértelműen kiolvasható Karácsonyék tegnapi nyilatkozatából
ĀA politikus szerint mindez egyértelműen kiolvasható Karácsonyék tegnapi nyilatkozatából
ĀA biológiai sokféleség csökkenése negatív hatással van az emberekre és a mezőgazdaságra is
ĀMinden eddiginél nagyobb jelentősége lett az európai választásnak – jelentette ki a miniszterelnök
ĀKatonákat akarnak küldeni, ez egészen nyilvánvaló, és általános sorozásról beszélnek már európai dimenzióban, emlékeztetett a szóvivő
ĀA Bundestag felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát
ĀÚgy értékelte: Az elmúlt ötéves intézményi ciklus alapvetően a kudarcok időszaka volt az Európai Unióban
ĀHa a választópolgár kettős állampolgárságot tiltó országban lévő szavazólap-átvételi címet adott meg, a szavazási levélcsomagot a külképviselet közreműködésével kézbesíti az NVI
ĀEmlékeztetett arra, hogy a bevándorlással kapcsolatban 2015-ben szintén egyedül voltak a magyarok
ĀA magyar nemzeti kisebbség Szerbiában nemcsak szerves része az országnak, de a politikai hatalomban is jelen van, hiszen a kormánykoalíció része, van magyar frakció a szerb parlamentben és vannak magyar iskolák és templomok a Vajdaságban
ĀOrbán Balázs a Klein-Lábassy Kultúrkúriában tartott doorstep sajtótájékoztatón szólt arról, hogy az orosz–ukrán háború két éve tart, és úgy látszik, hogy Európában háborús készülődés indult el
ĀKözölte: Az elmúlt napok történései is azt mutatják, hogy hihetetlen nagy a háborúpárti nyomás
ĀA június 9-i választások tétje az, hogy a pécsiekkel közösen le tudják-e zárni a Gyurcsány-korszakot – jelentette ki
ĀA politikus szerint megfigyelhető, hogy egyes tagállamokban erősödnek a magyar kormányerőkhöz hasonlóan gondolkodó jobboldali pártok
ĀHangsúlyozta, hogy Magyarország más tagországokkal együtt nem fogja végrehajtani a paktum intézkedéseit
ĀAzt javasolta: „A kilóra megvett háborúpárti baloldaliak helyett küldjünk Brüsszelbe békepártiakat!”
ĀÚgy fogalmazott, a háborúban visszalőnek ám
ĀElmondta, a politikai aktivitásnak nincs korhatára
ĀEmlékeztetett arra, hogy a NATO előzőleg világos döntést hozott, az észak-atlanti szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak
ĀHa most tartanák a választásokat, a Jog és Igazságosság kapná a legtöbb EP-mandátumot
ĀA kormánypárti frakcióvezető szerint a június 9-i voksolás – egy jó polgármester megválasztása mellett – arról is szól, hogy „Európában legyen újra végre béke, és ne a háborús retorika uraljon mindent”
ĀA külügyminiszter szerint az Európai Unióért, a NATO-ért nem kell küzdeniük az ukránoknak, ugyanis sem az Európai Uniót, sem más európai országot, sem a NATO-t senki nem támadta meg
ĀÚgy véli, ha a magyar emberek támogatják a miniszterelnököt, akkor sokkal eredményesebben tud küzdeni
ĀKibővült a Körtvélyfái Általános Iskola
ĀEzért enyhült meg a szíve a lengyelek felé
ĀA támadások többségét olyan személyek követik el, akik tisztázatlan személyazonosságuk miatt nem kapják meg az adott országban a menekültstátuszt
ĀA nemzeti kisebbségek ügyének rendezése Európa stabilitásának is a záloga, mutatott rá a miniszterelnök főtanácsadója
ĀÚgy fogalmazott, nem küldhetünk olyan képviselőket Brüsszelbe, akik háborúpártiak
ĀA politikus szerint „Magyar Péterből újra előbújt a valódi énje”
ĀAz Európai Unió reformját szorgalmazták Kolozsváron a EFA és az EMSZ vezetői
Ā„Az egyik oldalon a hatalom és a pénz, a másik oldalon az európai emberek békevágya”