Orbán Balázs: Az EU csak akkor tud együtt cselekedni, ha a tagállamok között előzetes megállapodás van
Ā2019 óta a brüsszeli vezetők szinte minden területen kudarcot vallottak
Szijjártó Péter a hazai gazdaság minőségi ugrásának elősegítésére fókuszál amerikai üzleti tárgyalásain
ĀNapjainkra hazánk fontos termelési központtá vált Európában
Hidvéghi Balázs: Prioritás a konzervatív értékek lehető legerősebb képviselete
ĀHangsúlyozta, kitartással és a jog betartásával győzedelmeskedhetnek a Nyugat fölött
Az EU közölte, mikor adja át Kijevnek az első kifizetést
ĀÚgy gondolják, hogy Amerika már nem sokáig tud rajtuk segíteni
Latorcai Csaba: Magyarország és Európa jövője az összetartó közösségek erejében van
ĀArról beszélt: Fontos, hogy nap mint nap kiálljunk meggyőződésünkért, megvalljuk hitünket
Több mint 4,3 millió ukrajnai menekült kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
ĀMagyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 33 880 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára
PM: Januárban többlettel zárt a költségvetés
ĀA kormány célja, hogy az idei évben erősítse a növekedést, miközben a hiány és az államadósság mértékét tovább csökkenti
Steiner Attila: Lehetetlent hiába kérnek Magyarországtól
ĀHangsúlyozta: A magyar gazdaság jövője a zöldenergia
Volodimir Zelenszkij a befagyasztott orosz vagyon átutalását követeli
ĀAz ukrán elnök elmondta, hogy tárgyalt erről a kérdésről Josep Borrell-lel
Román elnök: Az EU-nak továbbra is ki kell állnia Ukrajna mellett
ĀFelhívta a figyelmet arra, hogy az uniós csatlakozás tagadhatatlan előnyökkel járt Románia számára
Josep Borrell: Az EU több mint egymillió lőszert ad Ukrajnának idén
Ā2022 januárja óta az EU több mint 88 milliárd eurós támogatást nyújtott Ukrajnának
Zsigmond Barna Pál: Azért támadják a szuverenitásvédelmi törvényt, mert a külföldi befolyásszerzés megakadályozása a célja
ĀA szigorítással a magyar emberek 98 százaléka egyetértett
Magyarország a második Európában egy fontos zöldenergia-mutatóban
ĀKiemelték: a kormány a jelenleg futó Napenergia Plusz Programmal segíti a magyar családokat a zöldenergia hasznosításában
Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek
ĀA Fidesz kitart amellett, hogy szigorúbban kell fellépni a külföldi befolyásszerzési kísérletek ellen
Medvegyev: Közeleg az apokalipszis, mindennek vége lesz
ĀA Biztonsági Tanács helyettes vezetője szerint Oroszország háború esetén kénytelen lenne különleges robbanófejű rakétákat használni
Kovács Zoltán: Megvédjük a szuverenitásvédelmi törvényt
ĀElmondása szerint a nemzeti konzultációban a szigorítással a magyar emberek 98 százaléka egyetértett
Szijjártó Péter: Semmiképp nincs most itt az ideje izraeli telepesek szankcionálásának + VIDEÓ
ĀLeszögezte, hogy Izraelt brutális terrortámadás érte
Az EU 400 millió euróval támogatja a 2023-as földrengés utáni helyreállítást Törökországban
ĀTavaly február elején több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét
Nagy-Vargha Zsófia: A fiataloknak nagyobb szükségük van közösségekre, mint bármikor
ĀKiemelte, hogy Magyarország idén júliusban átveszi az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét
Politico: Az EU nem tudja betiltani az orosz alumínium behozatalát
ĀAz Európai Bizottság állítólag az elmúlt hétvégén tárgyalt a csomagról, hogy véglegesítse a javaslatokat
Deutsch Tamás: A magyar érdekek érvényesültek a múlt heti EU-csúcson
ĀFelhívta a figyelmet, hogy a Magyarország elleni politikai erőszak és zaklatás élharcosa az Európai Parlament
A műhús lesz a jövő élelmiszere?
ĀNagy István agrárminiszter már többször kijelentette, hogy a hazai agrárpolitika sosem támogatja a laboratóriumi húst
Magyarország össztűz alatt
ĀVukics Ferenc szerint a nagyhatalmak megpróbálják az akaratukat rákényszeríteni a kisebb országokra
Zelenszkij a lefoglalt orosz vagyonért küzd
ĀHangsúlyozta, hogy a háborút Oroszország indította, és nemcsak Ukrajna függetlensége a célpontja
Orbán Balázs: Brüsszel háborúpárti
ĀElmondta: az uniós források rendben érkeznek Magyarországra
Gazdák akadályozzák a belga–holland határátkelők forgalmát
ĀAz uniós agrárpolitika ellen tiltakozó termelők óránként legfeljebb csak néhány kamiont engednek az egyik országból a másikba
Szijjártó Péter: Nagy magyar siker született az Európai Unió csúcstalálkozóján
ĀHangsúlyozta, hogy a megszavazott forrásokat nem fegyverszállításokra fogják fordítani, hanem az ukrán állam működésére, az emberek számára
Szijjártó Péter: Európának szüksége van a keleti beruházásokra + VIDEÓ
ĀKitért arra is, hogy a keleti és a nyugati vállalatok mára minden eddiginél szorosabban függenek egymástól
Zelenszkij közvetlenül a megállapodás után elégedetlenül követelőzni kezdett
ĀElégedetlenkedett az ukrán elnök
