A következő hét évben csaknem 370 milliárd eurót kap az uniós költségvetésből Ukrajna
ĀAz új büdzsében az európai védelmi politikára és iparra fordítandó kiadások emelkednek
ĀAz új büdzsében az európai védelmi politikára és iparra fordítandó kiadások emelkednek
ĀAz Európai Bizottság „pénzügyi tervei” nagy kockázatot jelent a magyar költségvetés számára ifj. Lomniczi Zoltán alkotmányjogász szerint
ĀA cél az Európai Unió versenyképességének növelése lesz
ĀA módosított költségvetés lehetővé teszi az unió számára, hogy ebben az évben is folytassa az EU közös prioritásainak megvalósítását
ĀSzeptemberig csaknem 900 milliárd forintot folyósítottak
ĀMennyi is 66 milliárd euró? Johannes Hahn uniós költségvetési biztos szerint – ha figyelembe vesszük az összes kihívást, ami előtt Európa áll – elég kevés
ĀEgyre nagyobb a kockázata annak, hogy további hiteleket kell felvenni
ĀFeloldhatja az Európai Bizottság a Magyarországnak járó, de tavaly december óta befagyasztott uniós források több mint felét, mintegy 13 milliárd eurót
ĀMagyarország igazolhatóan teljesítette a követeléseket
ĀA fideszes EP-képviselő szerint hazánk történelmi sikert ért el az uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadása kapcsán
Ā Az ellenzék fel akarja adni az ezeréves magyar államot - Az Európai Unió Csak nemzetek közösségeként tud működni - Az első adag oltóanyagra december utolsó napjaiban számíthatunk + VIDEÓ
ĀA miniszter sikerként értékelte, hogy Európa ideológiai viták helyett, végre a világjárványra és annak negatív gazdasági hatásaira fókuszál
Ā„Több kérdésben, például a migrációban kiálltunk egymás mellett, egy ilyen szövetséget nem lehet egyszerűen ignorálni az EU-ban”
ĀGeert Wilders, a hollandiai Szabadságpárt vezetője értékelte a brüsszeli csúcstalálkozót
Ā„Senki sem zsarolhat egyetlen tagállamot sem azért, hogy ideológiai kérdésekben feladja a saját nemzeti identitásának megfelelő álláspontját”
ĀGyőztünk! A haza minden előtt – írta közösségi oldalán az uniós költségvetés elfogadására reagálva az igazságügyi miniszter
ĀA lengyel elnök szerint költségvetés ellenőrzése, a korrupció megelőzése, valamint a jogállamiság összekeverése politikailag lehetőséget teremt bármely tagország megtámadásához
ĀA magyar baloldal egyik leghangosabb szószólója, Vásárhelyi Mária is elismeri, hogy Magyarország győzött EU-költségvetés körüli vitában
Ā„Nem lehet politikai vagy ideológiai feltételekhez kötni a Magyarországnak járó európai uniós források lehívását”
ĀVarga Judit: A megállapodás tiszteletben tartja az uniós szerződéseket, a nemzeti identitásunkat és védelmet nyújt a politikai zsarolással szemben
ĀMegérni kiállni a hazáért - írta Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője a közösségi oldalán
ĀAz Európai Tanácsban a német elnökség alatt létrejöhet egy olyan kompromisszum, amely kielégítené a lengyel és a magyar érdekeket is
ĀA lengyel kormányfő megismételte, hogy tartja magát az Orbán Viktorral közösen aláírt nyilatkozathoz - Morawiecki szerint a Brüsszel által javasolt feltételrendszer aláássa a tagállamok közötti bizalmat
ĀVarsó elutasítja az alapszerződések felülírását az EU-költségvetés kapcsán
ĀA két házelnök a politikai iszlám európai keresztény civilizációra gyakorolt hatásáról, valamint a menekültügyi és migrációs kérdésekről egyeztetett az egyórás megbeszélésen
ĀAbsztrakt ideológiai viták helyett konkrét megoldások kidolgozását kell előtérbe helyezni, amelyek segítik az emberek életét - mondta a miniszter, aki Juan González-Barba Pera spanyol Európa-ügyi államtitkárt fogadta hivatalában
ĀA soros német uniós elnökségnek el kellene ismernie a vétó létjogosultságát - hangsúlyozta a lengyel elnöki kabinetfőnök
ĀAz igazságügyi miniszter szerint az Európai Bizottság legutóbb kiadott jogállamisági jelentéséből kitűnik a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben alkalmazott kettős mérce
ĀAz EU-költségvetés és a helyreállítási alap vonatkozásában egységeseknek kell maradniuk - Merkel: Folytatni kell a megbeszéléseket Magyarországgal és Lengyelországgal