Kanadai erdőtűz – Tömött sorokban várnak az emberek az evakuálásra +VIDEÓ
ĀYellowknife város összes lakójának el kell hagynia otthonát, a repülőgépek már megérkeztek
ĀYellowknife város összes lakójának el kell hagynia otthonát, a repülőgépek már megérkeztek
ĀEgy kemping lakóit is ki kellett telepíteni
ĀAz egyházfő imáiba foglalta az áldozatokat, a lángok megfékezésén dolgozó tűzoltókat, valamint a mentőszolgálatok munkatársait is
ĀPalermóban a lángok jelentős kárt okoztak, ezért az olasz és a nemzetközi kulturális élet pénzgyűjtést indított a város megsegítésére
ĀA 47 Celsius-fokos hőmérséklet miatt továbbra is rendkívül magas a tűzveszély
ĀAz Európai Unió polgári védelmi mechanizmusa révén teljes szolidaritást vállal az érintett országokkal
ĀA hatóságok szerint nem rongálódott meg egy ház sem, és komolyabb sérülés sem történt
ĀKiemelte: Magyarország akkor tud segíteni, akkor tudják felvenni a kapcsolatot valakivel, ha tudják, hogy az érintett térségben van
ĀAz oltásban 10 repülőgép, 22 helikopter és több mint 200 tűzoltóautó vesz részt
ĀSok helyen erdőtüzek és vízhiány is súlyosbította a helyzetet
ĀA hatóságok közlése szerint hétfőn több mint kétezer nyaraló térhetett haza repülővel, kedden pedig további járatok érkezését várják a turisták hazaszállítására
ĀEgyiptom, Románia és Törökország is tűzoltókat küldött a térségbe
ĀEgy időre hetvenezer ember maradt áramszolgáltatás nélkül
ĀA görög hatóságok éjszaka is folytatták a lakosok és turisták evakuálását Rodosz több falujából
ĀJelenleg továbbra is 230 tűzoltó, 76 tűzoltóautó és öt helikopter segítségével biztosítják a területet
ĀA nemzeti park területére összpontosítják a hatóságok az erőforrások legnagyobb részét
ĀAz eddigi legsúlyosabb év Kanadában 1989 volt, amikor az egész év leforgása alatt 7,3 millió hektár erdő égett le
ĀA tűzvész nagyjából 140 hektár területet égetett fel
ĀHatályba lépett az új törvény az uniós termelés és fogyasztás miatti globális erdőirtás és -pusztulás elleni küzdelemről
ĀIdén már több mint százezer embernek kellett elhagynia lakhelyét az erdőtüzek miatt
ĀÓriási erdőtüzek pusztítanak
ĀTovábbi ötezer főt evakuáltak
ĀAz időjárási viszonyok javulása is segítette a tűzoltók munkáját