Nőtt az építőipar termelés az első félévben
ĀJúniusban az építőipari termelés 20,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit
ĀJúniusban az építőipari termelés 20,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit
ĀA megrendelésállománya 2024-ig mintegy 25 ezer milliárd forint
ĀTavaly 915 munkabaleset történt, ebből 22 halálos kimenetelű volt
ĀAz építőipar 17 százalékkal bővülhet a korábban várt 8 százalék helyett
ĀVarga Dénes közgazdász szerint jövőre azonban jelentősen visszaeshet
ĀAz újlakás átadási hullám fogja húzni az építőipart, legalább 25 ezer lakás átadására számít a szektor, emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban
ĀIpari, lakó- és irodaépületek építése, valamint út- és vasútépítések eredményezték a növekedést
ĀHárommilliárd forinttal nő a pályázati keret
Ā67,6 százalékkal nőtt a termelés az egy évvel korábban mért adatokhoz képest
ĀÚj tetőcserépgyárat épít a Terrán Kunszentmiklóson
ĀA januári 29,1 százalékos emelkedéssel együtt az év első két hónapjában 39,0 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye,
ĀKoji László: A 2013-as mélyponthoz képest jelenleg kilencvenezerrel több főt foglalkoztat az ágazat, a munkába állók zöme azonban segédmunkás
ĀA termelés volumene 17,5 százalékkal emelkedett júliusban