Online nemzetközi konferenciát tart a Retörki
ĀTervezett és spontán folyamatok a magyar demokratikus átmenet idején
ĀTervezett és spontán folyamatok a magyar demokratikus átmenet idején
ĀKásler határozottan visszautasít minden, a hippokratészi eskünek ellentmondó indítványt
ĀA koraszülöttek megmentése Magyarországon nemzetközi viszonylatban is sikertörténet
ĀMajdnem 1300 pályamunka érkezett
ĀEmmi: A kormány kiemelt célja, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a megérdemelt társadalmi és anyagi elismerést
ĀKivételt képeznek a sürgősségi ellátások, amelyek nélkül a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne
ĀPótelőadásokkal, nagyobb játszóhelyekre való átszervezésekkel és a legvégső esetben jegyvisszaváltással hidalják át a nehézségeket a teátrumok
ĀA legfrissebb járványügyi intézkedések célja, hogy ez így is maradjon
ĀA járó-, és fekvőbeteg-szakellátásnál, a háziorvosok, a fogászat, a betegszállítás, az otthoni szakápolás és az otthoni hospice ellátások finanszírozásánál kerül sor erre
ĀKincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke nem vállalta a megbízást
ĀHa nem lesz meg időben a színművészeti akkreditációja, nemcsak az első félévük vész el a hallgatóknak, hanem a második is, amelyhez hivatalosan hozzá sem kezdhetnek jövőre
ĀA baloldali sajtó félreértelmezi az orvosok kirendeléséről szóló törvényt
ĀÁllami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós miniszter a Pesti Vigadóban
ĀCsak három idősotthon nem igényelt ilyen eszközöket, ebből kettő fővárosi
ĀKalocsán megújult egy általános iskola
ĀA szülők akár a szünet ideje alatt is benyújthatják kérésüket
ĀAz orvos koronavírus-fertőzés miatt kórházi ellátásra szorult
ĀA COVID-gyanús betegek diagnosztikájának meggyorsítása és a betegutak racionalizálása érdekében antigén gyorsteszttel láttak el minden mentőautót
ĀEmmi: Ahogyan a járvány első hullámában, most is van ágy, van eszköz és van ember
ĀAz RTL Klub egyik híradós anyagában elhangzottakra hivatkozva számos balliberális médiumban valótlan állítás jelent meg
ĀEmmi: Nyugodtan folyik a munka az iskolákban és az óvodákban
ĀEmmi: Alacsony volt a fertőzések száma szeptemberben a köznevelési intézményekben
ĀA pedagógusok kiemelkedő hivatás- és felelősségtudattal, maximális elkötelezettséggel végzik mindennapi munkájukat a társadalom jövőjét jelentő gyermekek nevelésében és oktatásában - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma
ĀEMMI: Az elvezényelt orvosok és szakdolgozók aránya mindössze ezrelékben mérhető az összes egészségügyi dolgozóhoz képest
ĀA tavasszal jól bevált recept szerint több kórházból is orvosokat, szakápolókat vezényelt a járványügyi hatóság a koronavírusos betegek kezelésére elsődlegesen kijelölt intézményekbe
ĀRétvári: Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet az ambuláns mintavételi pontok valamelyikére
ĀA magyar egészségügy felkészült a koronavírusjárvány második hullámának kezelésére
ĀA tárca arra kéri a lakosságot, hogy továbbra is vigyázzunk egymásra, viseljünk maszkot, kerüljük a zsúfolt helyeket, tartsunk távolságot és gyakran mossunk kezet