„Élete hátralévő részében bánni fogja ezt a döntést”
ĀA jakuza a háború utáni Japán káoszából több milliárd dolláros bűnszervezetté nőtte ki magát
ĀA jakuza a háború utáni Japán káoszából több milliárd dolláros bűnszervezetté nőtte ki magát
ĀFivére ellen bűnrészesség miatt folyik eljárás
ĀA férfi és védője fellebbezést jelentett be
ĀA döntéssel a táblabíróság részben helyben hagyta az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék határozatát
ĀTeherautóval szándékosan halálra gázolt egy muszlim családot
ĀSzerdai kihallgatásán nem ismerte be tettét
ĀA 2005-ben kötött vádalku rendelkezései továbbra is kötelező érvényűek
ĀA bírósági tárgyalás során felmerült, mennyire hibáztathatók a családdal kapcsolatba került szociális és egészségügyi szakemberek
ĀA médiavállalkozó 26 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében hozott döntést a bíróság
ĀA 39 éves elkövető már a börtönbe befogadása előtt is kezelt pszichiátria beteg volt
ĀNem sokkal a támadás után az Iszlám Állam a Telegramon jelentkezett a támadás elkövetőjeként
ĀEgy új fegyverszakértői vizsgálat eredménye az új eljárás
ĀA világ egyik legveszélyesebb országának számító Ecuadorban a biztonsági helyzet az utóbbi időben drámaian megromlott
ĀA bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi a kihallgatásán nem ismerte el tettét
ĀAz ügyészség a vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést indítványozott
ĀA bűncselekmény miatt akár 15 év szabadságvesztés is kiszabható
ĀEgy fogkeféhez erősített borotvapengével tervezte a támadást
ĀKéssel több alkalommal testszerte megszúrta élettársát
ĀA gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte
ĀA lakásban fekvő holttestre a zavarodott férfi édesapja talált rá
ĀA szóvivő szerint a rendőrség határozottan elítéli az önbíráskodást, ami súlyos bűncselekmény
ĀAz ügyészség megindította a nyomozást az emberölés ügyében
ĀEmberölés bűntett gyanúja miatt rendeltek el nyomozást
ĀA kábítószerpiac évente 3 milliárd euró (mintegy 1140 milliárd forint) értékű forgalmat bonyolít le Franciaországban
ĀA férfi a rokonainál bujkált, mikor a rendőrség elfogta