Nem jött be Biden „halálos” jóslata
ĀAz elnök több mint harminc évvel ezelőtt megpróbálta előre látni, mit hoz a jövő
ĀAz elnök több mint harminc évvel ezelőtt megpróbálta előre látni, mit hoz a jövő
ĀAz indoklás szerint a több mint 5000 tagot számláló Movimiento Semilla (Mag Mozgalom) szabálytalanságokat követett el a regisztráció során
ĀMintegy húszmillió üzbég állampolgár járulhat az urnákhoz
ĀA texasi politikus 2021 januárjáig volt a képviselőház tagja
ĀA volt elnök szerint gengszterek üldözik
ĀTöbb mint 99 százalékának összeszámlálása után a voksok 52 százalékával vezeti a választást
ĀA cél, hogy a változó tőkepiaci környezetben, a működés hatékonyságának maximalizálásával tovább növekedjen a Széchenyi Alapok Zrt.
ĀAz elnökválasztás második fordulóját május 28-án tartják
ĀAz új elnök az alkotmány díszpéldányára tett esküt
ĀAz Anadolu török állami hírügynökség által közölt részeredmények arra utalnak, hogy második fordulóra lesz szükség
ĀKomoly külpolitikai hatásai lehetnek a török elnökválasztásnak, többek között a Közel-Kelet stabilizációja múlhat Erdogan győzelmén
ĀNem változott a három alelnök személye sem
ĀEz már a második nekifutás, hogy új alkotmányt léptessenek életbe Chilében
ĀA szavazatok 42,8 százalékát szerezte meg
ĀA török elnök pozíciója és a parlamenti többsége is veszélyben van
ĀHa az ellenzéknek sikerül megismételnie a 2008-as csodát, és kormányra kerül, abból Kína is profitálhat
ĀAz amerikai elnök szerint van mire büszkének lenniük, de a munka még nem ért véget
ĀA bizonytalanoknál Joe Bident megelőzve Florida republikánus kormányzója vezeti a közvélemény-kutatásokat, de Donald Trump hátránya sem tűnik leküzdhetetlennek
ĀA volt elnök a rácsok mögül is versenybe szállhat a Fehér Házért - Nagy Áron írása
ĀA választásra jogosultak 64,06 százaléka vett részt a voksoláson, öt évvel ezelőtt a részvételi arány 63,92 százalékos volt
ĀAz alkotmány értelmében ezt követően legalább hatvan, de legfeljebb száz napon belül meg kell tartani az előre hozott parlamenti választást
ĀBrutális infláció, pusztító földrengés – látszólag minden összeesküdött Recep Tayyip Erdoğan és pártja, az AKP ellen, de a verseny még nem lefutott
ĀA politikus 32 éve, 29 éves kora óta éve vezeti az országot - hat mandátumban miniszterelnökként
ĀUdo Bullmann váltotta a korrupciógyanúba keveredett Maria Arenát
ĀA voksolás végeredményét a cseh statisztikai hivatal a késő délutáni órákra ígérte
ĀA török elnök május 14-ét javasolta az idei parlamenti és elnökválasztás időpontjaként
ĀCsaknem 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár adhatja le a voksát