Biden búcsúlevelet hagyott a demokratáknak
ĀA Mega alapítója: Biden arra kényszerítette Harrist, hogy elhatárolódjon tőle
Biden csúnyán megsértette Trump támogatóit
ĀTrump megjegyezte, hogy az elnök „nem tudja, mit beszél”
Már több mint negyvenmillióan szavaztak
ĀAz amerikai választók csak regisztráció után szavazhatnak
Trump: Én vagyok az egyetlen, aki képes megakadályozni a totális globális konfliktust
ĀA republikánus elnökjelölt megfogadta, hogy „véget vet minden egyes nemzetközi válságnak, amelyet a jelenlegi kormányzat okozott”
Trump ismertette választási programját
ĀA republikánus elnökjelölt a Madison Square Gardenben tartott választási nagygyűlést
Még tart az elnökválasztási kampány, ám sokakat már nem befolyásol
ĀAz Egyesült Államokban meghaladta a negyvenmilliót a korai választáson és levélben szavazók száma
A háborúk? A gazdaság? Kamala Harrisnek más a fontos
ĀJoe Biden alelnöke elárulta, mit tart a legfontosabb feladatának leendő elnökként
Trump alelnökjelöltje kiakasztotta a háborúpártiakat
ĀJ. D. Vance szerint Oroszország ellenfél és nem ellenség
Leonardo DiCaprio is beszállt az elnökválasztásba
ĀKamala Harrist számos művész támogatja, míg Trump mögött Mel Gibson, Zachary Levi és Dennis Quaid sorakozott fel
Trump: „Az Egyesült Államok ma egy megszállt ország!”
ĀMichelle Obama dühös a választókra, akik nem értik, milyen veszélyt jelent a republikánus jelölt az országra
Amerikai donorok – kik pénzelik a két nagy párt kampányát?
ĀA bevételek, de a kiadások arányszámán is látszik, hogy a liberálisok jobban megnyomták a kampányköltéseiket
Tanulmány készült az amerikai elnökválasztás tétjéről
ĀA szerzők szerint Donald Trump nyújtja a legjobb esélyt arra, hogy véget érjen az Ukrajnában dúló brutális háború
Lukasenka meglehetősen vaskosan fogalmaz az amerikai elnökválasztás kapcsán
Ā„Az egyik inkompetens, a másik pedig az ördög tudja, miről fecseg”
Pult mögé állt Donald Trump, istentiszteleten beszélt Kamala Harris
ĀAz elnökjelöltek gyorsétteremben, illetve templomban folytatták kampányukat
Romániát nem húzzák be semmiféle háborúba!
ĀA román politikus nem szeretne új szomszédot a keleti határon
Musk napi egymillió dollárt sorsol ki azok között, akik aláírják a petícióját
ĀSosem látott fokozatra kapcsolt a Trump-kampány
Moldova ma választ
ĀEldől az elnök sorsa és az is, hogy az ország hogyan dönt az uniós csatlakozásról
Elon Muskot aggasztja Harris esetleges győzelme
ĀA cenzúra veszélyeire hívta fel a figyelmet a vállalkozó
Harris vagy Trump?
ĀA választók arra fognak szavazni, aki a legjobban meg tudja oldani az ország problémáit
Pánik a demokratáknál, botlások Harris kampányában
ĀMiközben pusztítottak az árvizek, a demokrata elnökjelölt pénzgyűjtő rendezvényeken vett részt és szórakoztató műsorokban adott interjúkat
Trump betiltaná a transznemű férfiak női versenyen történő indulását
ĀAz elnökjelölt arra is ígéretet tett, hogy megvonja a városok úgynevezett „menedékváros” státuszát
Napvilágra került a Meta beavatkozása az amerikai választásokba
ĀErről a cég egyik vezető mérnöke beszélt
Musk: Ha Harris nyer, az USA a „Mad Max” kietlen vidékévé válik
ĀAz üzletember a mexikói határon kialakult helyzetet egy zombiapokalipszishez hasonlította a rengeteg migráns miatt
Trump: Ukrajna már nem létezik
ĀZelenszkijt „a világ egyik legnagyobb házalójaának ” nevezte az amerikai vezető
Biden azt mondta Obamának, hogy Harris nem olyan erős, mint ő + VIDEÓ
ĀBiden három héten keresztül ragaszkodott ahhoz, hogy nem lép vissza