Svájc több év után ismét tárgyal az Európai Unióval a mélyebb együttműködésről
ĀVon der Leyen gyors tárgyalásokat sürgetett, amíg élni tudnak a lendülettel
ĀVon der Leyen gyors tárgyalásokat sürgetett, amíg élni tudnak a lendülettel
ĀA megállapodás a hazai vállalkozásfejlesztési intézményrendszer továbbfejlesztését szolgálja
ĀA megbeszélés egyik témája a szombaton esedékes szlovákiai államfőválasztás volt
ĀKövér László elmondta, az elmúlt több mint három évtizedben több mint félmillió beteg gyermek gyógyult a gyermekmentő szolgálatnak köszönhetően
ĀHangsúlyozta, hogy Szlovákia továbbra is segítséget nyújt Magyarországnak a határvédelemben
ĀKolozsvárról történész és levéltáros hallgatókat fogadnának szakmai gyakorlatra
ĀA két ország idén ünnepli diplomáciai kapcsolataik felvételének 75. évfordulóját
ĀNagy István kifejtette, Mongólia mezőgazdasága komoly fejlődésen megy keresztül
ĀAz OECD főtitkára szerint Magyarország sikeresen épített föl exportorientált gazdaságot
ĀSzükségessé vált, hogy megújítsák a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárását érintő törvényi szabályozást
ĀHangsúlyozta, hogy az együttműködés tisztességes versenyre alapuló világkereskedelmet feltételez
ĀAz egészségügyi tárca egy nappal korábban arról adott hírt, hogy Kína 12 mentőautót adományozott a Maldív-szigeteknek
ĀA megbeszélésen a felek megegyeztek, hogy „össztüzet zúdítanak” a feketekereskedelem résztvevőire
ĀSikeres a kormány keleti nyitás politikája
ĀA BM tájékoztatása szerint a keretösszeg felhasználására a BEMOSZ pályázatot ír ki
ĀA jelenlegi bizonytalan globális helyzetben a stabilitás, az állandóság és a kiszámíthatóság jelenti a legnagyobb értéket
ĀA két ország gazdasági együttműködése egyre szorosabb, kereskedelmi forgalmunk tavaly is meghaladta az egymilliárd eurót – közölte
ĀMegállapodtak abban, hogy a közös projektekre tekintettel a bizottság ülését májusra hívják össze
ĀA miniszter arra is kitért, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében a felek hamarosan beruházásvédelmi megállapodást írnak alá
ĀA kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) akkumulátorgyár 2022-ben jelentette be magyarországi beruházását
ĀSzijjártó Péter szerint az ENSZ épp azért jött létre, hogy platformként funkcionáljon az ellenséges államok között
ĀNovák Katalin köztársaségi elnökkel előbb négyszemközti, majd plenáris megbeszélésen tekintették át a két ország kapcsolatait
ĀVitályos Eszter kijelentette, közös érdek, hogy a kormányzati ifjúságpolitika meghatározása, formálása a fiatalokkal együttműködésben történjen
ĀA megállapodást a BYD sencseni központjában írta alá Michael Shu, a BYD Europe vezetője és Alain Van Groenendael, az Arval vezérigazgatója
ĀHangsúlyozta, a kormány célja az infláció sikeres visszaszorítását követően, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést
ĀA felek eszmecserét folytattak a biológiai biztonságot fenyegető veszélyekről
ĀKorunkban mindenben egymásra vagyunk utalva, az egyes országok saját fejlődése és a világ fejlődésével való kiegyensúlyozott lépéstartás nem zárja ki egymást
ĀA két ország között feszült volt a viszony az elmúlt hetekben, Pakisztán két hete még a nagykövetét is visszahívta Teheránból
ĀHozzátette, hogy a két ország között újrainduló légi összeköttetés nagymértékben hozzájárulhat országa gazdasági fellendüléséhez
ĀAz államtitkár az elérendő célok között említette, hogy 2030-ra egy magyar egyetem bekerüljön a világ legjobb száz egyeteme közé