Fülöp Attila: A szociális biztonság kialakításában az egyházak évszázadok óta önként vállalnak szerepet
ĀAmit ma segítő szakmának hívunk, azt régen családi és közösségi formában oldották meg
ĀAmit ma segítő szakmának hívunk, azt régen családi és közösségi formában oldották meg
ĀNagycsütörtökön az egyház az utolsó vacsorára emlékezik
ĀRendszeresen a kapuba állították, mert állítása szerint botlábú volt
ĀKijev korábban kitiltotta az egyházat a kolostor feletti két székesegyházból is
ĀA most kiadott kilencoldalas új verzió a korábbi apostoli levelet váltja fel április 30-tól
ĀA járvány és a háború évek óta rányomja bélyegét a szociális ellátórendszerre
ĀA katolikus intézményekben tanulók 35–40 százaléka nem hívő vagy más vallású családból érkezik
ĀA Vatikán döntése után az apácák megpróbáltak tárgyalni az egyházzal
ĀIdén ünnepli alapításának 975. évfordulóját a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia
ĀEurópa legnagyobb betlehemes játékát idén 753 lengyelországi és több külföldi helyszínen tartották
Ā„Uram, szeretlek!” – lehelte a múlt év utolsó napján a hűvös római reggelbe valamikor kilenc óra után. Könyvtárnyi tudást foglalt össze lelkéből áradó kétszavas végrendeletébe őszentsége
ĀA római egyházmegye központi templomának számító lateráni Szent János-bazilikában misét mutatnak be az emeritus pápáért
ĀAz árnyékkormánynál újra működne az Állami Egyházügyi Hivatal
ĀA kormány 1,1 milliárd forintos támogatásával megújult és kibővült a pasaréti Testvérkék Ferences Óvoda
ĀA nagybecskereki püspök szlovén elődjét váltja a tisztségben
ĀA keresztre feszítés után alig egy évvel lépett először Izrael földjére, és a kereszténység egyik legnagyobb hirdetője vált belőle
ĀSoltész Miklós megköszönte a nővéreknek, hogy nemcsak a domonkos közösség életét szolgáló, hanem kifelé nyitott központot hoztak létre
ĀSzolnokon megújult az evangélikus templom és a mellette kialakított közösségi épület
ĀEgy katolikus óvodában a gyermekeknek imádságot, egyházi hagyományokat és a szülőföld szeretetét is tanítják
ĀSomorjai Ádám történész és bencés szerzetes beszél lapunknak ifjúkori választásairól, és arról hogy lett számára meghatározó a hercegprímás élete
ĀÓvodás és iskolás gyermekeket célzó fejlesztéseket adott át a Váci Egyházmegye
ĀPotápi Árpád János: A támogatások a Kárpát-medencében 300 ezer magyar gyermeknek teszik elérhetővé a minőségi anyanyelvű oktatást
ĀAz egyházi vezetés a keresztény tanok helyett a progresszív elméletek terjesztését tűzte ki célul
ĀAz államtitkár hangsúlyozta, hogy nem mondanak le a fejlesztésekről, készülnek azokra az időkre, amikor már kevésbé lesz nehéz
ĀA bíboros azt írta: mély megrendüléssel értesült arról, hogy Nicaraguában komoly támadás és üldözés éri az egyházat