Biden nem vonja vissza Putyinnal kapcsolatos állításait
ĀAz amerikai elnök szerint erkölcsi felháborodása mondatta vele a sértő szavakat
Nem támogatják a szövetségesek Biden legutóbbi megjegyzését Putyinról
ĀMélyponton Biden népszerűsége
Soros leheletét érezhetjük a tarkónkon
ĀA nemzetközi összekötő: Korányi Dávid még 2009-ben elkísérte Bajnait a New York-i Soros-tárgyalásra
Washingtonnak nincs kifogása, hogy lengyel harci repülőgépeket adjanak át Ukrajnának
ĀKuleba Bidennel egyeztetett
Joe Biden fia részt vehetett ukrán laborok finanszírozásában
ĀÖsszefüggésbe hozta az orosz védelmi minisztérium Hunter Biden befektetési alapját az ukrajnai biolaboratóriumokkal
„Washingtonnak be kell fejeznie Kijev felfegyverzését”
ĀMoszkva a diplomáciai kapcsolatok a megszakítás határán áll
Biden: Putyin vegyi és biológiai fegyverek bevetését tervezi
ĀAz amerikai elnök szerint orosz kollégája nem vesz tudomást a valóságról
Blinken: Szándékosan civileket célba venni, az háborús bűncselekmény
ĀBiden állítólag „gyilkos diktátornak” és „valódi gonosztevőnek” nevezte az orosz elnököt
Putyin nem fog reagálni arra, hogy Biden háborús bűnösnek nevezte
ĀMoszkva nem tesz eleget Moldova kérésének
Háborús bűnösnek tartja Putyint az amerikai szenátus
ĀA republikánus javaslatot a testület ellenszavazat nélkül fogadta el
Oroszország hadfelszerelést kérhetett Kínától az ukrajnai inváziót követően
ĀAmerikai sajtójelentések meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva állítják, hogy Moszkva Pekinghez fordult - Kína szerint amerikai dezinformáció, hogy az oroszok katonai segítséget kértek volna tőlük
A Fehér Ház cáfolta az ukrajnai tömegpusztító fegyverekről szóló orosz állításokat
ĀMoszkva többször is azzal vádolta meg Washingtont, hogy volt szovjet köztársaságok területén ismeretlen rendeltetésű biológiai laboratóriumokat üzemeltet
Kuleba: A NATO azért utasítja el a repüléstilalmi zónát, mert nem bízik saját erejében
ĀMarco Rubio, amerikai republikánus szenátor szerint egy ilyen övezet világháborúhoz vezetne
Moszkva: A szankciók nem tudják Oroszországot elszigetelni
ĀAz orosz elnöki hivatal szóvivője kijelentette, hogy minderre válaszolni fognak, kizárólag saját érdekeiket szem előtt tartva
Biden: Putyin elszámolta magát
Ā„Hat nappal ezelőtt a szabad világ alapjait próbálta megingatni”
Fegyvert kap Ukrajna, légtérzárat nem
ĀA NATO nem küld harci repülőket Ukrajnába - Moszkva: A legfontosabb a Nyugat katonai fenyegetésének kivédése - Párizs az orosz gazdaság összeomlását idézné elő - London: Putyin barbár módszerekkel reagálhat a szankciókra
A nyugati országok kizárnak egyes orosz bankokat a SWIFT-rendszerből
ĀUrsula von der Leyen hivatalosan is bejelentette az intézkedést + VIDEÓ
Újabb szankciók várhatók
ĀAz Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedések eddig hatástalanok voltak
Biden: Elzárjuk az orosz kormányt a nyugati finanszírozástól
ĀAz Egyesült Államok súlyos pénzügyi szankciókat rendelt el orosz bankok és oligarchák ellen
Kijev: Ukrajna nemzetközileg elismert határai változatlanok
ĀSzemtanúk szerint Donyeckből katonai hadoszlop indult a frontvonal felé + VIDEÓ - Washington kész azonnal reagálni - Az ENSZ BT tagjainak többsége elítélte Moszkva döntését - Oroszország nem zárkózik el a tárgyalásoktól
„Putyin elnökön kívül senki nem tudja, hogy lehet-e háború”
ĀA helyzet azzal fenyeget, hogy Európának rég nem tapasztalt humanitárius kihívással kell szembenéznie
