Magyarország nem rendeli alá magát az Egyesült Államok érdekeinek
ĀSértések özöne jár a különvéleményért
ĀSértések özöne jár a különvéleményért
ĀSzudán teljes területén lehet harcokra számítani
ĀRejtélyes körülmények között elpusztult állatok ügyében nyomoznak a hatóságok
ĀVárhatóan június 30-ig minden üzletét bezárja
ĀA törökök szerint Amerika terrorista államot akar létrehozni
ĀA fiatalok körében mindent mást megelőzve a lőfegyverek okozta sérülés vált a vezető halálokká, idén már több mint ötszáz kiskorú vesztette életét
ĀJoe Biden azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre szólította fel a szemben álló feleket
ĀA politikus közölte, saját fia is harcolt Ukrajnában
ĀFinnország immár NATO-tagként vesz részt az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport munkájában
ĀEzen a héten ez már a negyedik alkalom, amikor az Egyesült Államokban egy hétköznapi eset fegyveres erőszakhoz vezetett
Ā„A Yellowstone kiskapu oka, hogy a kongresszus hanyagul alkotta meg Wyoming Kerületét”
ĀA Washington Post szerint az amerikaiak figyelmeztették is erre Kijevet
ĀNézőpont: Az amerikai nagykövetség politikai aktivizmusa még a kormányellenes szavazókat sem tudta teljes egészében meggyőzni
ĀTartanak attól, hogy szigorodik a szerhez való hozzáférés lehetősége
Ā„Nem Észak-Koreának, hanem az Egyesült Államoknak kell megváltoznia”
ĀA kislány arcát össze kellett varrni, miután a golyóból származó szilánkok felsértették a bőrét
ĀSzergej Lavrov: Nem fogadhatjuk el, hogy a világ továbbra is állandóan az amerikai „szabályok” szerint éljen
ĀAz ENSZ adatai szerint a lakosság kétharmada humanitárius támogatásokra szorul
ĀAz ukrajnai konfliktus kezdete óta csaknem 70 kínai vállalat 26 különböző típusú drónt értékesített Oroszországba
ĀNem világos, hogy hogyan tervezik végrehajtani a tilalmat
ĀAz európai kontinens országai válaszút előtt állnak. Ma még talán kiállhatunk kontinensünk önállósága mellett, ezzel egyensúlyt tartva a két szuperhatalom között
ĀAz egykori nemzeti radikális párt nem csupán szövetségeseket, illetve ideológiát, hanem gazdát is váltott. Az orosz csatornáról az amerikaira kapcsolt
ĀA Krím státuszát is megvitatná
ĀA mai helyzet bonyolultabb, mint a kommunizmus elleni harc idején volt. Akkor a „nem néznek ránk jó szemmel", meg a „nem tartanak bennünket lehetséges szövetségesnek" kijelentések egy-egy tőrdöfés voltak
ĀAmikor kissé rendhagyó feltevésemet most megfogalmazom, a több mint egy éve örvénylő háború legtalányosabb mozzanatából indulnék ki
ĀA harckocsit feltehetőleg az ukrán hadsereg zsákmányolta még tavaly szeptemberben
ĀA sportoló a TYR Pro Swim Series elnevezésű sorozat westmonti állomásán vett részt
ĀA brazil elnök országcsoport létrehozását javasolta, amely közvetítene a háborús felek között