Simonyi ismeretdeficitje
ĀNAPI KOMMENTÁR. Az ember már megszokta, hogy az az ATV-ben olyan megmondóemberek, politikusok tűnnek föl, akik nem vennék rossz néven, ha Magyarország belesodródna a háborúba
ĀNAPI KOMMENTÁR. Az ember már megszokta, hogy az az ATV-ben olyan megmondóemberek, politikusok tűnnek föl, akik nem vennék rossz néven, ha Magyarország belesodródna a háborúba
ĀAmikor kissé rendhagyó feltevésemet most megfogalmazom, a több mint egy éve örvénylő háború legtalányosabb mozzanatából indulnék ki
ĀA harckocsit feltehetőleg az ukrán hadsereg zsákmányolta még tavaly szeptemberben
ĀA sportoló a TYR Pro Swim Series elnevezésű sorozat westmonti állomásán vett részt
ĀNAPI KOMMENTÁR. A békepártiság mögött a magyarok kilencven százalékának álláspontja van. Nem is tehetne mást Orbán Viktor, mint hogy képviseli választóinak akaratát, a tűzszünet igenlését
ĀA brazil elnök országcsoport létrehozását javasolta, amely közvetítene a háborús felek között
ĀAz újjáépítéshez szükséges finanszírozást segítik elő
ĀAz a kérdés, hogy Macron mit ért Európa alatt. Charles de Gaulle idézve: Európa az Atlanti-óceántól az Urálig tart. Azt, hogy Macron is így gondolja-e, ma még nem tudjuk
ĀVoltak sokan, akik szimpátiával tekintettek a bátor magyarokra, hiszen függetlenségünk ügye elválaszthatatlanul összekapcsolódott a szabadság eszméjével is. De a status quo fontosabb volt
ĀHa a Kijev és Moszkva közötti konfliktus véget ér, Washington hatalmas újjáépítési programot tervez
ĀBiden és demokrata kormánya meg akarja védeni az abortusztabletták elérhetőségét
ĀIsmerős nekünk ez a magatartás, ez az erődemonstráció. S tudjuk, átéltünk már ilyet. Ám változnak az idők! Lassan, szerintem, de valószínű mindennek rendelt ideje van
ĀAz is kiderült, hogy amerikai barátaink lehallgatták a magyar vezetők telefonbeszélgetéseit. Ami persze természetes, hiszen barátok között nincsenek titkok
Ā„Több mint negyedszázada ismerem Putyint, azt hitte, a világ majd elfordítja fejét az ukrajnai inváziótól”
ĀVélhetően egy 21 éves férfi felelős az iratok közzétételéért
ĀAz amerikai elnök szerint a kiszivárogtatás ténye aggodalomra ad okot
ĀA volt elnököt csütörtökre New Yorkba idézték egy újabb csalási ügy miatt
ĀNAPI KOMMENTÁR. Megdöbbentő, hogy az amerikai nagykövetség támogatásával óriásplakátok jelentek meg az utcán, az 1956-ból ismert felirattal: Ruszkik haza! – Horváth K. József
ĀA viszonyok 2017-ben hidegültek el
Ā„Macron világossá tette, hogy Kínának el kell kerülnie Tajvannal kapcsolatban bármiféle katonai eszkalációt”
ĀOrosz vizsgálóbizottság ellenőrzi a külföldi zsoldosok részvételét a katonai akciókban
ĀFranciaország Tajvan status quójának fenntartása mellett áll
ĀTöbb mint 120 szervezetet és magánszemélyt érintenek az intézkedések
ĀChris Rufo szerint Magyarország inspirációt jelenthet a nyugati konzervatívok számára
ĀGulyás Gergely felidézte, hogy a magyar kormány álláspontja az elmúlt években teljesen világos és egyértelmű volt
ĀTovábbra sem tudják, hogyan kerültek a dokumentumok az internetre
ĀAz Egyesült Államok nagykövetsége nem sajnálja a pénzt a háborúpárti és szankciókon alapuló politikája népszerűsítésére
ĀAz Egyesült Államok nem tudja elfogadni Magyarország békepárti álláspontját az orosz–ukrán konfliktusban
ĀAz Európai Unió nem tartotta szükségesnek, hogy saját haderőt építsen ki, hiszen tagállamainak többsége tagja a NATO-nak, és ez véleményük szerint elegendő a közösség védelmére