Észak-Korea víz alatti nukleáris fegyverkísérletet hajtott végre
ĀA víz alatti támadó nukleáris drón képes cunamit gerjeszteni – állításuk szerint
ĀA víz alatti támadó nukleáris drón képes cunamit gerjeszteni – állításuk szerint
ĀA cég nem tartotta be a nemzetközi ársapkát
ĀA republikánusok és demokraták megállapodtak az átmeneti költségvetésről
ĀA II. világháború óta nem tapasztalt súlyosságú biztonsági nyomás nehezedik a szigetországra Kína és Észak-Korea részéről
ĀSzavai szerint az Iszlám Állam többé nem jelent fenyegetést Irakban
ĀA húszikkal szemben már 2022-ben szankciókat léptetett életbe az ENSZ és az Európai Unió
ĀNem gondolja, hogy Ukrajna és Oroszország között a közeljövőben tűzszünet körvonalazódna
ĀA nagykövet szerint „kulcsfontosságú a Vlagyimir Putyin agressziójával és tekintélyelvűségével szembeni egység”
ĀRögtön a választási eredmények bejelentése után
ĀA USS Carney romboló Tomahawk cirkálórakétákat lőtt ki egy jemeni húszi radarállomásra
ĀJanet Yellen amerikai pénzügyminiszter azt mondta, hogy a pénzeszközök lefoglalása nem olyasmi, ami jogilag megengedhető az Egyesült Államokban
ĀTöbb tízezer háztartás is áram nélkül maradt a vihar eredményeképpen
ĀTöbb képviselőnél is kiverte a biztosítékot az elnök „alkotmányellenes” döntése
ĀMár csak néhány intézmény fogadja a sebesülteket és a betegeket
ĀElfogyott a pénz – Nyugati tisztségviselők tárgyalnak az ukránokkal a béketervekről sajtóértesülések szerint
ĀA lázadók folytatják támadásaikat a Vörös-tengeren Izrael felé haladó hajók ellen
ĀAz Egyesült Államok továbbra is vásárol orosz olajat annak ellenére, hogy az Oroszország-ellenes szankciók elkötelezett híve
ĀA boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint Európának olyan vezetőre lenne szüksége, aki egyszerre tudná vezetni és egységesíteni a kontinens országait
ĀA tornádók súlyos károkat okoztak Floridában
ĀErről Joe Biden sem tudott hetekig
ĀAz Egyesült Államok és Kína kétnapos katonai megbeszélést folytatott Washingtonban
ĀTrump és jogászai a különleges ügyész által emelt szövetségi vádeljárás megsemmisítését szeretnék elérni
ĀA hétfő este Izraelbe érkező amerikai politikus először Jichák Hercog államelnökkel egyeztetett
ĀA válaszadók 85 százaléka az árak emelkedését jelölte meg aggályai legfőbb forrásaként
ĀHa a német agrárium valóban összerogy, akkor nem kizárt, hogy az EU-ban adagolni kell majd az élelmiszert
ĀA közvélemény-kutatások alapján ismét Trump lehet a republikánus elnökjelölt